Szeged és környéke

2009.05.20. 20:59

Nem ázik tovább a Feszty körkép

Ópusztaszer - Felújítják az Ópusztaszeri Nemzeti Parkot. A csaknem 600 millió forintos uniós forrásból - amelyhez tíz százalékos önerőt adott a Csongrád Megyei Önkormányzat - felújítják a Rotundát is.

Delmagyar.hu

Azt az épületet, amelyben a Feszty-körkép van. Ez azért fontos, mert a monumentális alkotás évek óta ázik a rossz tető miatt és a szakemberek attól tartanak, hogy visszafordíthatatlan károkat okoz majd a víz a festményben.

A felújítás idején egy új kiállítótermet is kialakítanak a Feszty-körkép fölötti területen, ahol egy Árpád-kori állandó kiállítással mutatják majd be a Honfoglalástól 1301-ig a magyar államalapítást.

Ezen kívül modernizálják a kiállításokat és interaktívvá teszik azokat, azért, hogy azok számára is tudjanak újat mutatni, akik már látták a Feszty-körképet. Az Árpád-kori kiállítás anyagait is a tervek szerint negyed évente megújítják majd - mondta Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke.

A beruházás munkálatait augusztus 20-a után kezdik el és idén december közepéig - a tervek szerint addigra végeznek a felújítással - nem lehet megnézni a monumentális festményt. A parkot ez idő alatt is lehet majd látogatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!