Szeged és környéke

2017.11.04. 18:17

Nem felejtik az első világháborús hősöket - felszentelték a felújított sírkertet

Szeged - Lukijan Pantelity szentelte fel az első világháborúban elesett katonák felújított sírkertjét és az 564 áldozat emlékét őrző emlékművet.

Dombai Tünde

– Minden temetőből a szomorúság és a gyász hangja hallatszik, különösen a katonai temetőkből. Hiszen a bennük nyugvó fiatalok nagy része a szülőföldtől és otthonaiktól távol vannak, kiknek sírjait sem szüleik, sem gyermekeik könnyei nem áztathatták. Kegyelemmel és méltósággal emlékezünk rájuk és nem feledjük el őket – mondta a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye püspöke a szombaton a Fonógyári úti szerb ortodox temetőben.


Lukijan Pantelity szentelte fel az első világháborúban elesett katonák felújított sírkertjét és az 564 áldozat emlékét őrző emlékművet. Hét éve megírtuk, az emlékmű bronz domborművét ellopták. Ezt most gránitból állították helyre. A temetőrekonstrukcióra a Honvédelmi Minisztérium pályázatán 44 millió forintot kapott a szerb közösség.

Nem felejtik az első világháborús hősöket - felszentelték a felújított sírkertet. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA


A sírkertben nagyrészt szerb nemzetiségű elhunytak nyugszanak, de végső nyugalomra helyeztek mellettük oroszokat, románokat, ruszinokat és más nemzetiséghez tartozó ortodox felekezetűek is. Mindnyájan az Osztrák–Magyar Monarchia katonáiként szolgáltak. A megemlékezésen B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, felelősséggel tartozunk elődeinknek, az első világháború áldozatainak. Aki nem ismeri a múltját, annak bizonytalan a jelene és kilátástalan a jövője.


Holló József nyugállományú altábornagy, kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos Albert Schweitzert idézve kiemelte: "a hősök előtti tisztelgéssel üzenjük az emberiségnek, a hadisírok legyenek a béke nagykövetei". Fontos feladatnak tekintik, hogy a szerb kormánnyal a kegyeleti diplomácia területén kétoldalú hadisírgondozási együttműködést alakítsanak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!