˝Nem optimista darab a Május, viszont életigenlő˝ - Két évig készült Molnár László átirata

A bel canto operákat nem lehet felülmúlni – vallja Molnár László, a Turandotot és az Aidát említve. Ez a típus a hang mozgékonyságán, a hangképzés kiegyenlítettségén alapul. – A Zeneakadémián bérletünk volt az Operaházba. Ott rájöttem, nem lehet tovább folytatni a bel cantót, de erre jutottak sokan mások is. Így indult be a német sprechgesang – említi a 20. század jellemző énekmódját, amikor a hangmagasságokat nem határozzák meg, inkább az előadókra bízzák. – Mindig foglalkoztatott, milyen széles skálán mozog az emberi kommunikáció. A hétköznapi beszéd és a magas szintű éneklés.

A melodráma régi gondolata a zeneművészetnek. Ez esetben egy prózai mű, amely egy magasabb szintre emelkedik a zenei megvalósítás által. – Sokat olvasok, a kezembe akadt Szép Ernő darabja. Tudtam: sokszínű, univerzális lehetőséget kínál számomra. Nem hagyhattam ki. Két éve kezdtem kidolgozni, még Gyüdi Sándor tűzte repertoárra.

A darab 1915-ben játszódik. A háború sötét fellegei rátelepednek az emberi közérzetre. Érzik, nem jó irányba haladnak a dolgok. – Ennek az életkedvvesztésnek a kulcsfigurája az öngyilkosjelölt, aki találkozik egy habókos lánnyal, aki képes visszafordítani őt az akasztókötél alól az életbe. Tudtam, hogy ez egy komoly lélektani folyamat. Éreztem, zenei megfogalmazással, fel tudjuk erősíteni. Elvégre minden zenemű ezért születik, noha nem szabad összehasonlítani Verdi és Shakespeare Otellóját.

A jogutódok engedélyével egy apró változtatást eszközölt Molnár László. A darab elején és végén is alkalmazza a vásári forgatagot, így egy hídszerű kompozíciót tud létrehozni. – Magas pontról indul, és ott is zárul a darab.

Molnár László komoly lélektani folyamatot öntött zenei formába, mikor megkomponálta a Májust.

Fotó: Török János

A csúcsa az, amikor az öngyilkosjelölt letesz eredeti szándékáról. Nem optimista darab, viszont életigenlő. Ez Szép Ernőnél olyan finoman jelenik meg, hogy érdemes feldúsítani zeneileg.

Az operakedvelők egy 21. századi, modern zenei struktúra alapján elkészült művet hallhatnak majd. – Dodekafón, atonális. Minden borzalmat el lehet róla mondani, ami elriaszthatja a közönséget. Egy bonyolult, modern zenei anyagot megpróbáltam úgy megfogalmazni, hogy ne tűnjön disszonánsnak. Holott hagyományos értelemben tiszta disszonancia. Komolyzenei szimfonikus kompozíció, annak dacára, hogy prózai részek is vannak benne.

A produkció egyórás, külön zenei bravúr, hogy a darab története is. Este 8-tól 9-ig zajlanak az események, amit a városligeti harang kongása is jelez. A dirigens egyébként nem a zongora mellé ül, ha komponál. – Van olyan belső hallásom, hogy egyből a partitúrát írom meg. Mindenki azt mondaná, hogy bántó a hangzás. Minden joguk meg is lenne hozzá, mert ez nem egy ideális majális. És valójában nem érezzük disszonánsnak, amikor végighallgatjuk.

Úgy véli, minden zeneszerző örököl hagyományokat, azonban később kialakítja saját „konyhanyelvét". Ő hallja belülről a zenét, s azt tökéletesíti. – Később csináltam meg a kivonatot – mutat a zongorakottákra. – Az alapján tudtak próbálni az énekesek. Andjercsik Istvánnak írtam, ő az öngyilkosjelölt. Gyüdi Eszter is telitalálat, most jöttem rá.

Egyelőre kilenc alkalommal játsszák, mindig a szerző vezényel, hiszen ritmikailag is nagyon komplikált a produkció. – Még én is tévesztek néha. Az énekesek szólamaiban van egy kis elaszticitás, kibírja a zenei anyag, ha elcsúsznak picit. Ez azért érdekes, mert az operajátszásban általában hajszálpontosnak kell lenni. Itt picit magasabb a tolerancia. A zene kisszínházi zenekarra íródott, előbb felvettük, még szeptemberben. Tehát a zenekar kétszer esett neki az anyagnak.