Szeged és környéke

2017.06.11. 08:40

Nem vesszük elég komolyan a vasúti átjárókat

Csongrád megye - Június 2-án, a Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Nap (ILCAD) alkalmából már kilencedik alkalommal végzett közös ellenőrzéseket a vasúti átjáróknál a MÁV és a rendőrség.

Kovács András

– Az akció idején a közlekedők többsége betartotta a KRESZ előírásait, ám a járművezetők egy része nincs tisztában azzal, mit jelent a vasúti átjáró fokozott óvatossággal történő megközelítése – írja közleményében a MÁV. Volt, aki megállt előtte és körülnézett, mintha nem működne a fénysorompó, de akadt olyan is, aki nagy sebességgel hajtott át rajta. Az ellenőrzések helyszíneit a vasúttársaság a rendőrséggel egyeztetve határozta meg, az elmúlt évek balesetei alapján – számos autóst bírságoltak meg súlyos szabálysértés miatt.


Információink szerint a szegedi, Szabadkai úti átjáró nem volt kiemelt helyszín, pedig pontosan az ominózus nap reggelén történt, hogy felnyitott félsorompó mellett még hosszú percekig jelzett volt pirosat a lámpa. És bizony, sok türelmetlen autós átsurrant rajta, pedig nem tehette volna. Az, hogy mi történt pontosan, mennyi ideig tartott a veszélyes technikai hiba, és mi ilyenkor a teendő, azóta sem sikerült megtudni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!