Szeged és környéke

2019.07.24. 16:29

Nemesi Pál: a választás nem rólam szól, azt akarom, hogy a szegediek győzzenek!

A Szegedmának adott exkluzív interjút Nemesi Pál, Szeged független polgármesterjelöltje. Mint mondta, neki már kijutott a sikerből bőven, de itt az idő, hogy végre a szegediek is nyerjenek, hogy valóban legyen sikeres a város.

A szegedieknek kell győzniük ősszel, nem pedig a pártpolitikának – mondta a Szegedmának adott exkluzív interjújában Szeged független polgármesterjelöltje. Nemesi Pál már nemcsak a Botka Lászlóban csalódott baloldaliak, hanem a szegedi Fidesz támogatását is maga mögött tudhatja. Hangsúlyozta,nem aszerint cselekszik, mit írnak Botka László újságjai és mit mond a tévéje, ezzel nem foglalkozik, ugyanis nem érdekli és sosem érdekelte a pártpolitika. - Én egy programot akarok megvalósítani Szegeden és ehhez keresek partnereket. Az egyik ilyen partner a Fidesz, és partner lesz a magyar kormány is. De ilyen partner Sándor János András is, aki köztudottan Botka bizalmi embere volt. És még sokan mások. Mert nekem tényleg Szeged az első - hangsúlyozta.


Arra a kérdésre, hogy valóban független induló-e, és van-e egyáltalán ilyen, csattanós választ adott: - De miért ennyire nehéz elhinni, hogy valakit nem a pártpolitika, nem az acsarkodás, hanem a városa és annak fejlődése érdekli? Legyen már vége a szájkaraténak! Itt lenne az ideje a munkának, hogy Szeged végre a megérdemelt pozíciójába kerüljön, és ne egy Patyomkin-városként működjön, hiába mondják azt a városházán, hogy sikeres.


Arról is beszélt, hogy nem keresi a feltűnést,  ez a választás nem róla szól, neki már kijutott a sikerből bőven,de itt az idő, hogy végre a szegediek is nyerjenek, hogy valóban legyen sikeres a város. - Adjuk végre vissza Szegedet az embereknek, ki kell szabadítani a várost a politika és a pártok napi vitáiból.

Emlékeztetett, az elmúlt 35 évben többen próbálták megkötni a kezét, sikertelenül, így nem fél attól, hogy most is ez lesz. Viszont mint mondja, nem naiv, tudja hogyan működik a politika, viszont látja azt is, hogy a magyar kormány partnere azoknak a városoknak, amelyek olyan fejlesztési terveket tesznek le az asztalra, amely a nemzet szempontjából is fontos. - Nekem ez volt az ajánlatom, cserébe csak annyit kértem, hogy tartsuk tiszteletben egymást. Ez egy tartható munkakapcsolatnak tűnik egyelőre. Nyerni fog ezzel Szeged és nyerni fognak a szegediek is, de az ország is jól jár.


Bővebben annyit árult el, hogy a helyi gazdaság fejlesztését érdemes összehangolni az ország gazdasági stratégiájával, és akkor már egészen rövid távon is számos pozitív változást tapasztalnak majd a szegediek - Határokon átívelő régiós gazdasági központ lehet újra Szegedből, és a városnak komoly pozíciója és szerepe lehet az ország déli, balkáni gazdasági befektetéseiben is. - A gazdasági fejlődés létbiztonságot, kiegyensúlyozott, tervezhető életet eredményez. A város határain belül „forog" a pénz, a város képes gondoskodni, eltartani és folyamatosan foglalkoztatni a lakókat, a munkavállalókat. - Ez azt is jelenti, hogy a fiataloknak lesz jövőképük Szegeden, az idősek pedig nem maradnak egyedül - mondta zárásként a Szegedmának Nemesi Pál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!