Nemzetiség harca nemzetiséggel

– „Népek tavaszának" ismeri a közvélemény 1848-at, mert Európa minden vidékén volt valamilyen nemzeti megmozdulás. A habsburg birodalomban a magyarság a maga társadalmi fordulatát éli meg: polgári nemzeti államát építi, de úgy, hogy az osztrák befolyás, beavatkozás veszélyét is el kell hárítania. Ebben a küzdelemben a nemzetiségek egy része a magyarság oldalán áll, de 1848 őszétől a Habsburg uralkodóhoz pártol. Miért?
– Mert Kossuth a 48-as törvényhozásban forradalmi átalakulást látott, amelyet szerinte a nemzetiségek is örömmel fogadnak. Úgy gondolta, hogy a nemzetiségek a szabad magyar intézményeket többre értékelik nemcsak az osztrák abszolutista rendszernél, de saját nemzeti egyéniségük kifejlesztésénél is. Fölfogásában ekkor az individuális szabadság megelőzte a kollektív szabadságot. Amikor ezzel szembesültek a szerbek és románok, akkor inkább a Habsburg uralkodóhoz kötötték sorsukat, mert tőle inkább várhatták vágyaik valóra válását, mint a magyar forradalmi kormánytól.

– Ha Kossuth megadja mindazt, amit a nemzetiségek követeltek – például az etnográfiai határok mentén kialakított autonómiát, a széleskörű önkormányzatot és nyelvhasználatot –, akkor más lehetett volna 1848–49 végkifejlete?
– „A szabadság iránti vágy előbb-utóbb uralom iránti vággyá alakul" – fogalmazott találóan Eötvös. A nemzetiségeknek a kollektív szabadság iránti vágya az országhatárokon túli nemzettársaikkal való egyesüléssel másik uralmi közösséget hozott volna létre.

Először foglalták kódexbe a nemzetiségek közösségi jogait – emlékeztet Szeged történelmi szerepére Marjanucz László.
Fotó: Schmidt Andrea
– Ha mámorította Kossuthot a tény, hogy a polgári szabadság állapotába jutott az ország, akkor mi józanította ki? Miért változtatott nemzetiségek felfogásán?
– Kossuth magatartása kettős: keményen harcolt az abszolutizmus ellen, de harcolt a nemzetiségek ellen is, amikor látta, hogy az ország szétdarabolását követelik. De az erdélyi román határőrezredek, Avram Janku szabadcsapatainak nemzetiségi indítékoktól vezetett, magyarellenes katonai mozgalmának eltökéltségét tapasztalva belátta: váltani kell. A nemzetiségeknek tett engedmények révén Kossuth katonai segítséget remélt: be akarta kapcsolni Havasalföld és Moldva forradalmi rétegeit az osztrákellenes háborúba.

– Szegeden állapodott meg Kossuth a nemzetiségekkel...
– De nem a magyarországi románokkal, hanem a havasalföldi és moldvai küldöttekkel tárgyalt. A megegyezés a Kárász-házban született meg 1849. július 14-én. Kossuth és Balcescu írta alá a megbékélési tervet. Ezzel kifejezték: mindketten támogatják a román légió fölállítását a Habsburg csapatok ellen – a forradalmi célok azonossága miatt. Közben abban is megállapodtak, hogy minderről az országgyűlés törvényt alkot.

– Ezért született meg a Tisza-parti városban Európa első nemzetiségi törvénye?
– A nemzetiségi törvényt 1849. július 28-án fogadták el. Ennek a jelentősége már csak erkölcsi, konkrét hatása nem lehetett, mert addigra eldőltek a dolgok. Szemere Bertalan már az emigrációban mondta, hogy nem is a szabályozás a fontos, hanem a törvény szelleme. A függetlenségéért és szabadságáért harcoló magyar nemzet háborús körülmények között is, vesztett állásban is békejobbot akart nyújtani a hasonló sorsú nemzetiségeknek.

Kossuth Lajos (Barabás Miklós festménye)
Hovatartozás

A szerbeket rácoknak, a románokat oláhoknak mondták 1848 előtt. Így azonosítottak egy népcsoportot népi nyelven. Az 1820-as évekig a nemzetiség kifejezést a magyarságra használták. Az idegen ajkú, nem magyar népcsoportokat elsősorban vallásuk alapján tartották számon. Mert addig a vallás jobban befolyásolta az egyén életútját, mint a nyelvi és etnikai hovatartozása. Míg a közélet nyelve a latin volt, és a társadalom belső tagolódását az határozta meg, hogy az illető nemes vagy nem nemes, az semlegesítette a nemzeti érzést.
Minta Európának? – Nehéz lenne kimutatni, hogy az első magyar nemzetiségi törvény hatott Európára – mondja Marjanucz László. – Ugyanis Európa akkor, de ma sem ért bennünket: az individuális jogok bűvöletében él, a szabadság és a demokrácia sérelmére vezető lehetőségnek látja a kollektív szabadságjogokat.