Szeged és környéke

2013.11.09. 16:12

Nevelőszülők új utakon

Szeged - Az ÁGOTA integrációs napjára látogatott el Szegedre szombaton Herczegh Anita, Magyarország köztársasági elnökének felesége. A több száz főt vonzó eseményen nevelőszülők, gyerekek, civilek közösen alkottak hatalmas szívet a töltés oldalában.

Segesvári Csaba

Nevelőszülők új utakon. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Családi és közösségi napot tartott szombaton az ÁGOTA, hogy a családból kiemelt gyermekek és fiatalok befogadókra és elfogadóbb társadalmi közösségre találjanak. Az egész napos eseményre meghívták Magyarország köztársasági elnökének feleségét, Herczegh Anitát is.

Folyamatos a változás a nevelőszülői hálózat és az állami gyermekgondoskodás körül: a gyermekvédelmi szabályozás 2014-től már csak speciális esetben engedi, hogy gyermekotthonba kerüljön egy családból kiemelt 12 éven aluli, alap esetben családhoz kell elhelyezni a fiatalokat. A nevelőszülői hálózat bővítéséért egy éve indult kampány, amit a szakemberek mellett a kormány is támogat. A legfrissebb hírek szerint rendeződik a nevelőszülők jogállása is. [namelink name="Balog Zoltán"] miniszter ugyanis bejelentette: január 1-jétől a nevelőszülői hivatás munkaviszonynak fog számítani. Ezzel együtt jár a táppénz, a betegszabadság és a szabadság is. – Ez egyfajta paradigmaváltás, hogy intézet helyett családokhoz kerülnek a gyerekek. Optimálisabb megoldás, mint a korábbi gyakorlat, ami segíthet abban, hogy a gyerekek hazaérkezzenek a társadalomba – mondta [namelink name="Kothencz János"]. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi főigazgatója, az ÁGOTA Alapítvány elnöke hozzátette, a nevelőszülői hivatás eddig nem számított főállásnak, a ruha és étkeztetési ellátás mellé a programban résztvevő családok egy jelképes gondozási díjat kaptak. – Csongrád megye fehér holló, nagyon jól sikerült az egy éve indult toborzás – árulta el Kothencz János. Elmondta, nem csak kampányszerűen érdemes a nevelőszülőket bevonni, hanem a programot folyamatossá kellene tenni. – Országosan az állami gondoskodást igénylő gyerekek 65 százaléka már nevelőszülőhöz került, ez az arány Csongrád megyében 92 százalék. Több mint 1600 nevelőszülőnk van, ezen kívül 19 lakásotthonban 220 gyereket helyeztünk el. A hivatást vállalók aránya egy év alatt 30-40 százalékkal nőtt – fogalmazott az ÁGOTA alapítvány elnöke.

Nevelőszülők új utakon. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


A nevelőszülői hivatás fizetségét a kormányzati tervek szerint a minimálbérhez kötik, amit kiegészítenek egy ellátási szükséglettől függő összeggel is. Balog Zoltán korában kijelentette, a nevelőszülői rendszerben való nevelés 60 százalékos költségmegtakarítást jelent, az állam erre a feladatra jövőre 4,7 milliárd forintot fordít. [namelink name="Soltész Miklós"] államtitkár megemlítette, országosan 5600 nevelőszülő közül csak 310 az, aki hivatásos, vagyis főállásban végzi a tevékenységét, a többi nevelőszülőből 3200-nak nincs munkajogviszonya.

A színes programokkal és ugrálóvárral gazdagított második családi napon ügyességi és sportvetélkedőket is rendeztek, nem csak gondozottaknak. – A hétköznapokban csak a problémákról és nehézségekről, szegénységről lehet hallani, az ilyen rendezvényeken pedig a másik oldallal is lehet találkozni, hogy mennyi segítő kéz van, mennyien keresik a megoldást a problémákra – mondta [namelink name="Herczegh Anita"]. Magyarország köztársasági elnökének felesége hozzátette, jó érzés, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal és van, aki segítsen. – Gyerek és gyerek között nincs különbség – szögezte le Herczegh Anita.

Az ÁGOTA Alapítvány egy olyan hiánypótló feladatot lát el, amelyet az állam nem volt korábban képes egyedül, önállóan megoldani, mondta az EMMI programvezetője. – Most sem lenne képes erre, csak ilyen összefogással és ilyen együttműködéssel – jelentette ki [namelink name="Michl-Palotai Krisztina"].

Nevelőszülők új utakon. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)


Hatalmas szívet formáztak a Zápor-tavi töltés aljában kora délelőtt a családi napra kilátogatók, piros krepp papírt fel-le lengetve szimbolizálták a szívdobbanást. – Mindketten gyerekszeretőek vagyunk, azt is mondhatom, hogy értünk vagyunk. 2000-ben érkezett hozzánk az első gyerek, azóta még ketten jöttek. Szeretethiányosak, amit nekünk orvosolnunk kell – mondta a nevelőszülőként gyermeket gondozó [namelink name="Busa Ferenc"]. A feleségével úgy érzik, nem csak adnak, hanem nagyon sok boldogságot is kapnak a fiaiktól. – Nem csak a gyerekekkel, velünk is madarat lehet fogatni, ha a játékról van szó – tette hozzá [namelink name="Busáné Lukács Éva"].

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!