Szeged és környéke

2014.03.17. 21:33

Nincs csődhelyzetben, sőt fejleszt az Alföldvíz

Szeged - Nincs csődben a Csongrád és Békés megye nagy részén ivóvizet szolgáltató Alföldvíz Zrt. – cáfolta lapunknak az egyik internetes portál értesülését Nagy László, a társaság általános vezérigazgató-helyettese. Hitelre csak a tervezett fejlesztések miatt van szükségük, 207 milliós tervezett hiányuk pedig mindössze 2 százaléka az éves árbevételnek.

Munkatársunktól

– Nincs csődben az Alföldvíz – szögezte le egy sajtóértesülésre reagálva közleményében a békéscsabai székhelyű, Békés és Csongrád megye nagy részén az ivóvíz-szolgáltatásért felelős cég általános vezérigazgató-helyettese, [namelink name="Nagy László"]. A csőd veszélyéről a napokban a hir3.hu internetes portál írt, példaként említve az Alföldvíz Regionális Víziközmű-szolgáltató Zrt.-t más, a rezsicsökkentés miatt nehéz helyzetbe került cégek között.

A cikk a békéscsabai képviselő-testületen elhangzottakra hivatkozik. „Az állam döntése miatt van nehéz helyzetben az Alföldvíz, ezért az államnak kell segítenie" – ezt mondta a hir3.hu szerint [namelink name="Szabóné Kocziha Tünde"] jobbikos önkormányzati képviselő. Hozzátette: „Aggodalommal figyeljük az Alföldvíz Zrt. helyzetét. Idén 207 millió forintos hiányt tervezett a cég. Néhány hónapja 595 millió forint hitelfelvételről döntöttek, a mostani előterjesztés további 574 millió hitelfelvételt tartalmazott".

„A rezsicsökkentés 650 millió, a közműadó 730 millió forint bevételkiesést, a felügyeleti díj pedig 100 milliós költséget okoz a cégnek. A rezsicsökkentést támogatjuk, de továbbra is szorgalmazzuk az állami és önkormányzati cégek megmentését, kompenzálását" – folytatta a jobbikos képviselő.

Az Alföldvíz az egyik legnagyobb munkáltató Békés megyében, ám Csongrád megyében is sokak kenyéradója lett január elseje után, amikor a korábbi 70 Csongrád és Békés megyei település mellett további 47 Csongrád és 3 Békés megyei településen is átvette a helyi víziközmű-hálózatok üzemeltetését – így valóban nem mindegy, stabil-e a cég helyzete. „2013 szeptemberében a szolgáltató októberi integrációra készült, ezért tűnt szükségesnek 595 millió forint hitel felvétele. Az engedélyek kiadása azonban elhúzódott, így végül nem volt szükség erre az összegre. Az integráció 2013 októbere helyett 2014 januárjában történt. Az idei esztendőre a tavaly tervezett kölcsön helyett vált szükségessé az 574 milliós hitelfelvétel. Ennek elsődleges célja, mint minden gazdasági társaság esetében, a beruházások finanszírozása" – áll a közleményben. Ez kitér a 270 milliós tervezett hiányra is. „Ez az Alföldvíz Zrt. árbevételének a 2 százaléka. A terv pesszimistán, kedvezőtlen időjárási viszonyok figyelembevételével készült. Az eredmény az év végére akár még nullszaldós is lehet" – áll a cég közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!