Szeged és környéke

2019.06.19. 22:01

Nincs hatékony szer a szúnyogok ellen

Csongrád megye - Az önkormányzatok is költhetnek az irtásra.

Munkatársunktól

Az OKF-en kívül természetesen irthatnak szúnyogot az önkormányzatok is, ha úgy ítélik meg, hogy a központin kívül szükség van további beavatkozásokra is.


[namelink name="Makrai László"], a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Délmagyarországnak azt mondta, hogy már kértek a katasztrófavédelemtől egy légi-kémiai irtást a város egész területére, de hogy ez mikor lesz, egyelőre még nem tudni. Addig azonban a környezetgazdák is végeznek egy földi kémiai szúnyogirtást a Tisza mindkét partján és a körtöltésen.


Makrai László szerint ezzel elkülönítik az árteret a lakott területektől. Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, hogy a hétvégi biológiai irtás eredményes volt, ennek ellenére azonban szükség van továbbiakra.


A csípésszámról Makrai László elmondta, hogy a mostani a város felén küszöbérték feletti, éppen ezért kérték a katasztrófavédelmet a beavatkozásra.


Az ártéri irtással egyébként az a probléma, hogy nincs olyan szer Magyarországon, amit ott hatékonyan lehetne alkalmazni. Azaz egyfajta granulátum mégis létezik, amivel lehetne ott dolgozni, de annak a beszerzése fél évbe telik – tette hozzá Makrai László.


Annak ellenére, hogy szinte sohasem látott szúnyoginvázió van, Szegeden a következő napokban nem irtja a vérszívókat a katasztrófavédelem. Ez azonban nem azért van, mert haragszanak a városra, hanem mert máshol sokkal súlyosabb a helyzet.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!