Szeged és környéke

2017.01.01. 18:00

Nincs jogszerű tulajdonosa a Virág egykori herendi kávéfőzőjének

Szeged - Saját szakállára nyomozott a Virág cukrászda 1951-ben készült herendi kávéfőzőjét őrző Bernát Attila: kiderült, hogyan került le a porcelán a védett listáról. A férfi írt Botka Lászlónak is, akitől azt a választ kapta: az önkormányzat nem tart igényt a kávéfőzőre.

Szlavkovits Rita

– Felvettem a kapcsolatot a műemlékvédelmi hatósággal, írtam a polgármesternek – sorolja [namelink name="Bernát Attila"], hogy milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy bebizonyítsa az egykor a Virág cukrászdát ékesítő darabról, hogy nagy értékű, valamint azt, hogy a tulajdonjog az önkormányzatot illeti meg.


Bernát Attila megmutatta a szegedi polgármester válaszlevelét, amelyben az áll, hogy a város nem tudja elismerni a kávéfőző tulajdonjogát, mivel az nem szerepelt a cukrászda megvásárlásakor annak vagyonlistájában. A férfi álláspontja szerint viszont a kávéfőző a cukrászda tartozéka, így nem is kellett semmiféle listában szerepelnie.


Korábban lapunkban megírtuk, hogy a férfihoz még 2002-ben került a kávéfőző azzal, hogy hozza rendbe a gépet. A cukrászdát akkor éppen György Attila és édesapja, György Sándor cége, a Virág Cukrászda Kft. működtette, amely végül ellehetetlenült. Még ezt megelőzően a karbantartó Bernát Attila és György Attila pereskedtek a kávéfőző miatt, de az eljárás úgy szűnt meg, hogy a felek nem egyeztek meg. Pedig a tét akkor is az volt, hogy kifizeti-e a karbantartási munkáért járó díjat a cukrászda akkor üzemeltetője, vagy sem. Mivel Györgyék nem fizettek, Bernát magánál tartotta a gépet.


A Virág Cukrászda Kft.-t időközben felszámolták, a procedúrát levezénylő felszámolóbiztos, Horváth Attila azonban még utóbb is megerősítette, hogy a végrehajtás alá kerülő holmik listájában nem szerepelt a kávéfőző. Így amikor a szegedi önkormányzat élt elővásárlási jogával, akkor az a darab már nem került a városhoz vissza.


A műemlékvédelmi szakemberek 2010-ben a cukrászdában tartott helyszíni szemléjük során a pulton levő kávéfőzőről állapították meg, hogy az nem az eredeti darab, illetve azt is, hogy a velencei tükör és csillár együttese alkotta a csoportot, amely a védettek listájára került. Mivel a berendezések együttese sem volt már megállapítható, valamint hiányosnak is látták azt, megszüntették a csoport védettségét. Mindeközben azt is tudhatták a műemlékesek, hogy az eredeti kávéfőző Bernát Attilánál van, mivel nem sokkal előtte a férfinál is tartottak egy helyszíni szemlét, amiről jegyzőkönyv is készült. Ebben csupán az szerepel, hogy tudomásul vették a hatvanéves herendi kávéfőző meglétét, eredetiségét.


Az általunk megkérdezett jogászok sem tudják határozottan megállapítani, hogy ki is a jogos tulajdonos. Az eddigi információk szerint a kávéfőzőt még Szervánszkyék szállították el Szegedről, majd Györgyék tőle megvásárolták. A karbantartás és restaurálás munkálatait viszont senki nem fizette ki Bernát Attilának, aki viszont évekig őrizte, hogy majd egyszer valaki hajlandó lesz fizetni. Most a férfi a karbantartás, restaurálás és a raktározás-őrzés igen borsos árát kérné. Csak nincs kitől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!