Szeged és környéke

2019.05.25. 20:34

Non stop futott a falu apraja-nagyja

Először rendeztek 24 órás közösségi futást Tiszaszigeten, azzal a céllal, hogy az egészséghét zárásaként aktív mozgásra ösztönözzék a település lakosságát. Közel 200 húztak futócipőt, egy hölgy 100 kilométert teljesített.

Hajó Edina

Pénteken 17 órától szombat délután 5-ig legalább egy futó mindig volt a Szent Antal téren. A közösségi futás lényege nem a versenyzés volt, hanem az hogy segítve egymást mindig legyen a valaki a pályán. Ezt teljesítették is a szigetiek, ráadásul érkeztek futók Szegedről, Deszkről és egy olasz hölgy is csatlakozott a kezdeményezéshez. – Volt egy futónk, aki 100 kilométert tett meg, Kormos Edina azért jött, hogy 12 órán keresztül fusson, ezt éjszaka teljesítette. Mii is meglepődtünk, hogy ilyen kitartóak is vannak – mesélte Mohos András a település háziorvosa, a futás ötletgazdája. Elmondta évek óta szerveznek egészséghetet, ahol különböző szűréseket végeznek, ám szerették volna felhívni a figyelmet, hogy az egészséges életmód része a mozgás is, innen jött a 24 órás futás ötlete.


 Megtudtuk a legfiatalabb induló 2 és fél éves volt, aki egyedül futotta le az 500 méteres kört. Az ötéves Jankó Alex édesapjával, Gáborral két kört tett meg szombat délelőtt, ám azt ígérte visszajönnek még. A legidősebb résztvevő pedig 70 éves volt.– Elértük a célunkat, nemcsak a települést mozgattuk meg, jöttek máshonnan is, és végig nyomtuk a 24 órát. Büszke vagyok erre a közösségre, közel kétszázan álltak rajthoz egy nap alatt– összegzett a polgármester, aki a háziorvossal együtt szintén futott pár kört. Bár nem a versenyzés volt a lényeg, hanem a részvétel, azért néhány kategóriában érmeket is osztottak.

Non stop futott a falu apraja-nagyja - Galéria


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!