Szeged és környéke

2019.08.09. 17:52

Növekedett a fizikai dolgozók bére

z idei második negyedévben 1165 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder több mint 7 ezer ember adatait feldolgozó elemzéséből.

Munkatársunktól

Ez több mint 16 százalékos növekedés a 2018 hasonló időszakában mért 1000 forinthoz képest. Azaz továbbra sem mérséklődik a kékgallérosok órabérének növekedési üteme, immár az alacsonyabban fizetett betanított munkások körében is csupán a dél-dunántúli és az észak-alföldi régiókban fordul elő 3 számjegyű átlagbér. A szakmunkások pedig már szinte minden régióban jóval 1100 forint felett keresnek, a Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon nem ritka a 1300–1400 forintot elérő, vagy az azt meghaladó órabér sem.


Ugyanebben az időszakban a felsőbb foglalkoztatási kategóriákban visszafogottabb, 5 százalékos béremelkedést tapasztaltak több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat félezer középvezetőjének adatait vizsgálva. Igaz, ők jellemzően az 500 és 800 ezer forint közötti fizetési sávba tartoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!