Szeged és környéke

2007.11.02. 22:52

Nyolcmillióra perli Simonné a Tescót

Szeged - Egy áruszállításra alkalmatlan targonca roncsolta szét három évvel ezelőtt a szegedi Simon Zoltánné bal lábát munkahelyén. A Tesco Áruház külső raktárában történt baleset óta a nőt leszázalékolták, kezelése több millió forintot emésztett fel.

Kiss Gábor Gergely

– Elférsz?
– Igen!

Ezzel a rövid párbeszéddel kezdődött annak a szegedi nőnek a kálváriája, akinek lábát még 2004. július 17-én délelőtt egy targonca roncsolta szét munkahelyén, a Tesco Áruházban. Simon Zoltánnénak a bal lábát a külső raktárban egy raklaphoz szorította és felnyársalta a jármű villája.

Az ipari kamera felvétele egyértelmű.
– Akkora trauma ért, hogy hirtelen nem is éreztem fájdalmat. A targoncát vezető férfi leszállt a járműről, majd elszaladt. Nem bírta a vért. Röviddel később megjelent az akkori igazgató is, aki szintén csak a fejét fogta a történtek miatt – emlékezett vissza Zsuzsa, akit a mentők szállították kórházba a baleset helyszínéről. A Tescótól azóta hivatalosan senki nem érdeklődött hogyléte felől.

Elolvasták, nem válaszoltak

Próbáltuk tegnap telefonon elérni Hardy Mihályt és Bogár Évát is, de mind a Tesco szóvivője, mind kommunikációs osztályának munkatársa egész nap ki volt kapcsolva. Kérdéseinket írásban is eljuttattuk Hardyhoz. Többek között arra voltunk kíváncsiak: mi az oka a két dolgozó közötti megkülönböztetésnek, mi a véleményük a biztonsági kamerák által rögzítettekről, és miért csak a büntetőper után hajlandók egyezkedni. Kértük, még pénteken válaszoljanak nekünk. A levelezőrendszer visszaigazolása szerint kérdéseinket elolvasták, ám a válaszok lapzártánkig nem születtek meg.

– Tizenkét napig feküdtem a szegedi kórházban, utána három hónapig járókerettel, fél lábon bírtam csak vánszorogni – beszélt az asszony, akinek a sokktól idegei is felmondták a szolgálatot. – Soha nem szorultam pszichiátriai kezelésre, de ez után az eset után nem csak testileg törtem össze – mondta. Zsuzsát végül leszázalékolták: a mai napig kezelésekre jár, és depresszió gyötri. – Három éve dolgoztam a Tescóban főállásban, majd utána másodállásban egy kecskeméti cég bedolgozójaként, de szintén ebben az áruházban. A balesetkor utóbbi minőségben végeztem a munkámat – tudtuk meg Zsuzsától.

– Munkaügyi pert így nem indíthatunk az áruház ellen, de kártérítési pert mindenképpen. Ennek összege nyolcmillió forint – tájékoztatott Bihari Krisztina, az asszony ügyvédje. Szerinte nem kérdés: a történtekért felelősség terheli az áruházat. – Egy hónappal a történtek után peren kívül akartunk megegyezni. Egymillió forintot kértünk, de válaszra sem méltattak minket – mondta az ügyvéd. Zsuzsa ezt annyival egészítette ki: a kórházban a targoncát vezető domaszéki férfin kívül a szárazárurészleg igazgatója látogatta meg. Előbbi bocsánatot kért tőle, utóbbi bonbont vitt neki.

– Folyamatosan arról beszélt, hogy mi lett volna ha... Úgy éreztem, ki akarnak bújni a felelősség alól – mesélte Zsuzsa, majd megmutatta azt a jegyzőkönyvet, amelyben azok a felvételek láthatóak, amiket a baleset pillanatában rögzített az áruház biztonsági kamerája. A felvételeken jól látható: a raklapok a targonca útján vannak lerakva, messze attól a sárga csíktól, ami a biztonságos közlekedést garantálja. – Ráadásul nem is használhatták volna a járművet. A szakértői vizsgálat megállapította: nemcsak a gumi, a fék is rossz állapotban volt – mondta Bihari Krisztina. Az áruházat a műszaki felügyelőség azóta egymillió forintra büntette meg.

Simonné azt reméli, a bíróság megítéli neki a kért összeget. Fotó: Karnok Csaba
A szegedi Tesco akkori igazgatója és a targoncát vezető férfi pere két hét múlva kezdődik a Szegedi Városi Bíróságon. A kártérítési per időpontjáról még nem lehet pontosat tudni. – Még mindig hajlanánk a peren kívüli megegyezésre – magyarázta Zsuzsa. Meg azt is, hogy a Tesco válasza erre az volt: ha a büntetőper lezajlik, csak akkor kerülhet szóba az egyezkedés. A szerencsétlenül járt nő és családja azóta adósságokban úszik: a több millió forintra rúgó gyógykezeléshez az áruházlánc egy fillérrel sem járult hozzá. Zsuzsa azt is elmondta, idén nyáron egy budapesti Tescóban is történt hasonló eset, ahol egy diákmunkás lábát szelte fel egy targonca. A nő tudomása szerint a kezelési költséget itt magára vállalta az áruházlánc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!