Olvasónk írta: Szerénke és Barry első találkozása

Gimnazista koromban volt egy fekete, sima szőrű korcs kutyám, akit nagyon szerettem, és viszonylag jól betanítottam erre-arra. De az igazi vágyam mégis egy pedigrés német juhász volt: a „farkaskutya” akkoriban szinte státuszszimbólumnak számított.

Fiatal állomásvezető voltam, amikor teljesült ez a vágyam is. A Szegedhez közeli kis mellékvonali állomáson a rakodóvágány teljes hosszában húzódott az olajosok csőtelepe, amire napos időben az épület előtt heverészve a „szolgálati” macskájuk felügyelt.

Az ajánlólevél szerint, amivel akkori sógoromtól megkaptam Barryt, a kutya valóságos macskanyüvő, minden macsek réme; így meg voltam győződve róla, a velem egyébként hamar megbarátkozó négylábú pedigrés bolhafészek maga a sátán kutyája.

Az olajosok cirmosa, amikor séta közben ráakadtunk, nyilván nem tudott a levélről, mert a közeledő kutya ellenére kinyújtózva napozott tovább. A kutyának se nagyon akaródzott észrevennie a sütkérező mirzsát, így kénytelen voltam útba igazítani: mert a macskákat is szeretem, de a kutyákat kicsit jobban.

– Barry, nézd csak! Ott a cica, fogd meg! – mutattam meg neki a célobjektumot, mire ő nagy lendülettel, hangosan morogva megrohanta a közelgő veszedelemre rá se bagózó macskát.

Már éppen a rohamot leállító vezényszót kezdtem a számmal formázni – mert igazából nem akartam, hogy bármi baja essen a cilának –, amikor hihetetlen dolog történt. Amikor a kutya lőtávolba ért, a macska felugrott, köpött egyet – pffűűű –, és pofán vágta az elképedve fékező kutyát. Kétszer.

Eddig rendben is lett volna, kis jóindulattal akár pattnak is minősíthettem az incidenst: a kutya ugyan megtorpant, de a macskának meg fel kellett ugrania…

Csakhogy a napozásában megzavart cirmos nem érte be ennyivel, hanem hangos nyávogással a macskaölőre vetette magát, és egészen az állomásig kergette! A kertajtónál Szerénke szerencsére abbahagyta az üldözést, és a jókora eb élveboncolásától is eltekintett: így megmaradt a német juhászkutyám.

Az olajosok viszont visítva nevettek rajtam: Főnök, ezentúl tartsa inkább dugva a kutyáját!

Szekszárdi Miklós, Szeged