Szeged és környéke

2019.08.23. 20:02

Önkénteskedésre buzdítják a fiatalokat a szegedi ifjúsági táborban

Szociális érzékenységgel bíró fiataloknak szerveztek tábort a szegedi Katolikus Házban. Többek között élőkönyvtár és önkéntes börze várja a résztvevőket, emellett élményekben sem lesz hiányuk: meseterápia, lovaglás és sárkányhajózás is színesíti a hétvégéjüket.

Munkatársunktól

Bogozd ki magad felkiáltással indult az az ifjúsági tábor, amit a Katolikus Házban rendeznek 16-25 év közötti fiataloknak. A résztvevők játékos, közösségépítő játékkal kezdték szegedi tábort, ahol három napon át együtt gondolkodnak a különböző szociális problémák lehetséges megoldásairól, kezeléséről.

 

Fotó: Török János

Közösségépítő játékkal kezdődött az ifjúsági tábor a Katolikus Házban. Fotó: Török János


– Az volt most a célunk, hogy az összes Kapcsolódj be Te is tábor résztvevőt visszahívjunk egy újabb találkozóra. Ugyanakkor új tagokat is próbálunk bevonni, így érkeztek hozzánk Temesvárról, Vajdaságból, Nógrád megyéből és Pestről is, közel ötvenen – magyarázta Polyák Eszter főszervező.


Hozzátette, az is terveik között van, hogy az ifjú generációt motiválják, hogy ők is cselekvő tagjai legyenek a társadalomnak és segítsék embertársaikat. Ehhez járulnak hozzá többek között az élőkönyvtár az önkéntes börze programok és élmény-workshopok, előbbire olyan embereket hívnak meg, akiknek valami miatt különleges vagy az átlagtól eltérő sorsuk van. A börzén szombat délután civil szervezetek mutatkoznak be, itt a későbbiekben önkénteskedhetnek a résztvevők.

 

Közösségépítő játékkal kezdődött az ifjúsági tábor a Katolikus Házban. Fotó: Török János

Közösségépítő játékkal kezdődött az ifjúsági tábor a Katolikus Házban. Fotó: Török János


Számos élményprogramon is részt vehetnek a fiatalok, így meseterápián, sütő-főző workshop, lovagláson és sárkányhajózáson. Szombat este egyik temesvári résztvevőjük funky-rock bandája lép fel a Dugonics téren. Nádor Zita három évvel ezelőtt vett részt egy hasonló táborban, azóta visszajár, már mint segítő önkéntes. A lány pszichológusnak készül, mint mondja szeretni valamit tenni, másokon segíteni.


– Az egyik célkitűzésünk az, hogy felélesszük a fiatalokban a szociális érzékenységet, szeretnénk őket biztatni az önkénteskedésre. Az a szlogenünk, hogy „hashtag helló world", vagyis helló világ, jöttünk, próbálunk változást elérni – részletezte a főszervező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!