Szeged és környéke

2019.01.08. 20:00

Ópusztaszer és Kistelek között gyakran gázolnak őzeket, szarvasokat - Vadriasztó prizmákat helyeznének ki az útszélre

Ópusztaszer, Kistelek - Dámszarvas roncsolta össze Márton András új autóját. A férfi szerint Ópusztaszer és Kistelek között gyakori a vadgázolás, viszont az útszéli vadriasztó prizmák jelentősen csökkentenék az esetek számát. Az ügy kapcsán a Közút válaszára várnak.

K. A. R.

Márton András egyik este Ópusztaszer és Kistelek között autózott, amikor egy dámszarvas ugrott elé. Azt mondja, a szabályos 90 kilométer/óránál is lassabban, 75-tel haladt, hiszen jól tudja, veszélyes ez az útszakasz.


– Több helyen is vadjelző tábla int óvatosságra, én is vigyáztam, mégis bekövetkezett a baj, elkerülhetetlen volt a gázolás. Egymillió forint lett a kár, szerencsére van cascóm, így százezer forintra mérséklődött a költségem. Tavaly vásároltam az autómat, szinte még vadiúj, nagyon rosszul érintett az eset. Ezen a napon vadászat is volt a környéken, még nagyobb esély volt a vadak vonulására. Erre nagyon sok az erdős rész, éppúgy, mint az Ópusztaszerről Szegedre vezető úton, és őzből, szarvasból sincs kevés. De van megoldás, a vadriasztó prizma, amelyet egyre több helyen alkalmaznak az országban – magyarázza olvasónk.


Azt mondja, ennek kapcsán a vadászoktól és a Szegedi Járási Hivatal Hatósági Főosztály 2. Útügyi Osztályán is segítséget kért, előrelépés viszont azóta sem történt. 

Milliós kár lett, pedig a szabályosnál is óvatosabb volt olvasónk, aki szerint vadriasztó prizmákkal megelőzhető lenne a baj. Fotó: Török János

Milliós kár lett, pedig a szabályosnál is óvatosabb volt olvasónk, aki szerint vadriasztó prizmákkal megelőzhető lenne a baj. Fotó: Török János

– Az én esetem után rövid időn belül még 5-6 vadbaleset történt ott, most már még annyira sem nyomom a gázpedált arra járva. Többéves probléma, mégsem tett ellene senki semmit, pedig az útszéli bójákra felszerelt prizmák más településeknél, például Veszprémnél 80–90 százalékkal csökkentették a vadgázolást – emeli ki Márton András.


A szegedi hivatal útügyi szakügyintézője, Balogh Árpád arról tájékoztatta lapunkat, hogy az útügyi osztálytól a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-hez került az ügy. A társaság szerint ez országos probléma, de igyekeznek eleget tenni a kérésnek, január 18-ig ígértek választ pórul járt olvasónknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!