Szeged és környéke

2019.01.30. 18:00

Országos elismerést kapott a csengelei testnevelő

Csengele - Lantos Istvánt a megye legeredményesebb testnevelő pedagógusának választották a napokban. Azt mondja, álmodni sem mert ilyen elismerésről, de ez nemcsak az ő érdeme: komoly pedagógusi összefogás áll a siker mögött.

Kiss Anna

A napokban a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében értékelték az előző tanév diákolimpiáját – ennek részeként díjazták azokat a megyei, illetve budapesti testnevelőket, akik tanítványaikkal az országos döntőkön a legeredményesebbek voltak. Csongrád megyéből ezt Lantos István, a csengelei általános iskola tornatanára érdemelte ki. Elismerését Sárfalvi Pétertől, az utánpótlás-nevelésért felelős helyettes államtitkártól és Balogh Gábortól, a Magyar Diáksport Szövetség elnökétől vette át.


– Álmodni sem mertem volna arról, hogy egy 144 fős kisiskola pedagógusaként ilyen díjat kapok. Azt gondoltam, hogy ezt olyan testnevelők érdemlik ki, akik neves sportintézményekben oktatnak, edzéseket tartanak. Azonban nemcsak a pályán töltött huszonhárom év kellett hozzá, hogy idáig eljussak, hanem a gyermekek szeretete is. A siker mögött egy nagyon komoly összefogás áll. A gyerekek felkészítésében nagy szerepe van az alsó tagozatos tanítóknak, akik a versenyekre való felkészülésben rendületlenül segítenek, a felső tagozatra érkező diákokról pedig ők adnak nekünk információt, hogy ki melyik sportágban jó. Ötödiktől nyolcadik osztályig Szabó-Babud Edina tanárnővel foglalkozunk a gyerekekkel, akivel szoros együttműködésben ütő- képes csapatokat tudunk összeállítani, így fel tudjuk venni a versenyt a szegedi, hódmezővásárhelyi és szentesi sportiskolákkal. A mindennapos testnevelés bevezetésével sok új probléma merült fel az ütköző órák miatt, de ezt is sikeresen az előnyünkre fordítottuk, és versenyhelyzetet teremtve tanítványainkat sokkal jobban tudtuk motiválni a megmérettetésekre – emeli ki Lantos István.

A csengeleiek eljutottak a labdarúgó diákolimpia országos döntőjére is.

A csengeleiek eljutottak a labdarúgó diákolimpia országos döntőjére is.

A pedagógus 1995-ben Csongrádról érkezett a csengelei iskolába. Először történelem szakos pedagógusként gyarapította a fiatalok tudását, majd egy felkérésnek eleget téve testnevelőként kezdett dolgozni. Először képesítés nélkül, később pedig a Klebelsberg Központtól kapott lehetőséget kihasználva megszerezte a testnevelői diplomát is.


Az elmúlt évben diákjai országos szinten egyéniben atlétika II. korcsoportban, illetve a kisiskolák versenyén szintén ebben a sportágban olimpiai bajnoki címet szereztek, míg egyéni 600 méteres futásban hetedik helyen végeztek. A Csengelei Községi Sport Egyesület labdarúgócsapatának vezetőjével és edzőjével, Kun Szabó Tiborral és Váradi Márkóval együtt dolgozva a fiatalokkal eljutottak a labdarúgó diákolimpia országos döntőjére, ahol tizedik helyen zártak. Ehhez a sikersorozathoz kapcsolódott egy küzdősport két első helyezés, a Grappling Gi ifjúsági 2 és NoGi ifjúsági 2 fiú kategóriában, 53 kilogrammban. Ebben a Sipos és Ambrus 3K Kistelek Küzdősport Egyesület edzője, Sipos Dá- niel működött közre.


– Természetesen ezekhez az eredményekhez az kell, hogy a szülők, az intézmények és egyesületek, a tanárok és a tanulók egymás mellett álljanak. Így járt el az iskola vezetése, a helyi önkormányzat a gyerekek utaztatásával kapcsolatban, a Szegedi Tankerületi Központtól pedig erkölcsi és anyagi támogatást kaptunk. Bízunk benne, hogy a sikersorozatunk a jövőben folytatódik, ennek érdekében minden lehetőséget kihasználunk – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!