Szeged és környéke

2010.03.19. 19:10

Ory grófja - sztárszopránnal

Szeged - A világhírű koloratúrszoprán, Miklósa Erika énekli ma Adéle szerepét az Ory grófjában az operatársulattal a kisszínházban. Videókkal!

Munkatársunktól

A Szegedi Nemzeti Színház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál együttműködésének köszönhető, hogy ma este 7 órától Miklósa Erika alakítja Rossini vígoperájának, az Ory grófjának női főszerepét a kisszínházban. A világ legnagyobb operaházainak ünnepelt koloratúrszopránja most énekli először Adéle de Formoutiers grófné szerepét, s mint az előadásról tartott sajtóbeszélgetésen elárulta: nem ismerte korábban a ritkán játszott operát. A mostani szegedi és a március 27-i budapesti, Thália színházbeli fellépést azonban jó lehetőségnek tekintette egy újabb szerep megtanulására. Az Anger Ferenc rendezte vígopera tele van humorral; az egyik próbán Miklósa Erika és szegedi kollégái annyira nevettek, hogy rövid időre le kellett állniuk. Mivel az Ory grófját a következő szezonban a Metropolitan Opera is műsorára tűzi, a díva – aki már évek óta a New York-i dalszínház első számú Éj királynőjének számít – valószínűnek tartja, hogy ott is bemutatkozhat majd Adéle szerepében.

Miklósa Erika Adéle és Horváth István Ory gróf szerepében.  Fotó: Veréb Simon

Miklósa Erika Adéle és Horváth István Ory gróf szerepében.
Fotó: Veréb Simon

Miklósa Erika szegedi kötődése közismert: karrierje tulajdonképpen a kisszínházban kezdődött, amikor 1989-ben a főiskolások vizsgaelőadásában Mozart egyfelvonásos operájában, A színigazgatóban Madame Herz szerepét énekelte a mai előadást is dirigáló Pál Tamás vezényletével. 1991-ben pedig A varázsfuvola szerepeire kiírt énekverseny egyik győztese volt Éj királynőjeként Szegeden, s később a nagyszínházban többször is elénekelte a nehéz szerepet, ami azóta világszerte névjegyévé vált.

Miklósa Erika lapunknak elmondta: szabadidejében is feltalálta magát Szegeden. Sokat sétált, az ebédidőt pedig általában Anger Ferenc édesanyjának konyhájában töltötte.

Milliók nézik a YouTube-on

Miklósa Erika a legkeresettebb magyar operaénekes a legnagyobb videomegosztó portálon, a YouTube-on. A Wiedemann Bernadettel énekelt Lakmé-duettjét közel 800 ezren, az Éj királynőjének áriáját több mint félmillióan, a Zámbó Jimmyvel énekelt Time To Say Goodbye című slágert 200 ezren töltötték le.





Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!