Szeged és környéke

2014.03.10. 12:42

Osztálytársait bántotta a 15 éves fiú

Szeged – Folytatólagosan elkövetett garázdasággal vádol a Szegedi Járási Ügyészség egy 15 éves fiút, aki egy szegedi általános iskolában követett el bűncselekményeket.

Munkatársunktól

– A vád szerint a magatartási problémákkal küszködő, diáktársait rendszeresen piszkáló, azokkal kötekedő, őket leköpő, vagy meglökő fiatal kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásával az oktatási intézmény minden igyekezete ellenére sem hagyott fel – közölte [namelink name="Szanka Ferenc"] ügyészégi szóvivő.

A fiatal 2012. decemberétől legalább hétszer bántalmazta főként osztálytársait, de volt, hogy más iskolásokat is. A kiskorú sértettek bántalmazása általában minden különösebb előzmény nélkül kezdődött, de volt, hogy a sértett egy szót rosszul ejtett, amelyet a vádlott félreértelmezett. A fiatalkorú osztálytársait, illetve iskolatársait ököllel megütötte, megrugdosta, vagy térddel fejen rúgta trágár kijelentések kíséretében.

Az ügyészség figyelemmel arra, hogy a fiatal bíróság előtt még nem állt, próbára bocsátás kiszabását indítványozta bűnösség megállapítása esetén pártfogó felügyelő kirendelése mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!