Szeged és környéke

2014.06.02. 21:45

Öt óra alatt ötven beteg

Szeged - Megnyílt tegnap a Szeged teljes sürgősségi ellátását tömörítő Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály. A dolgozók még ismerkednek egymással és a hellyel, az első betegek azonban így is elégedettek voltak. Nemcsak a külsőségek, a bánásmód is nyugati stílusú.

Munkatársunktól

– Izgulunk, hogy minden jól menjen. Most derül ki, hogy amit hónapok óta tervezgettünk, az működik-e – mondta az új Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály megnyitása előtt néhány perccel [namelink name="Pető Zoltán"] osztályvezető egyetemi docens. Tegnap reggel 9 órakor nyílt meg a város teljes sürgősségi ellátását tömörítő osztály, ahová öt helyről költöztek össze a szakemberek. Még ők is ismerkednek – nemcsak az új hellyel, hanem egymással is –, így aki csak tudott, ott volt a nyitáskor.

A világoskék egyenruhát viselő SBO-s dolgozók reggel megkapták a legfontosabb információkat, de volt, aki várakozás közben még az osztály működéséről szóló kézikönyvet lapozgatta. Aztán 9 órakor hivatalosan is megnyílt az osztály, amire néhány beteg már várt is az ajtó előtt.

Az első beteget, Mezei Istvánt az osztályvezető fogadta. Őt lábdagadással és légzésproblémákkal hozta a mentő – a háziorvos utalta be.

– Tudtam, hogy ma nyílik az SBO, a mentők mondták is, hogy már ide hoznak. Szép az új osztály, és az ellátás is jó eddig – mondta az első kivizsgálások után a férfi.

Öt óra alatt ötven beteg. Fotó: Karnok Csaba (galéria)


– Murphy törvénye, hogy itt vagyok nyitáskor – mosolygott István. Neki reggel volt egy kisebb balesete, és mivel beütötte a fejét, úgy gondolta, megnézeti magát. – Ide irányítottak, amikor bejöttem az épületbe. Gyönyörű minden.

Miközben sorra érkeztek mentővel vagy saját lábukon a betegek, több professzor is feltűnt az osztályon. [namelink name="Pál Attila"], a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke érdeklődött az indulásról, szét is nézett mindenhol, de [namelink name="Varga Endre"], a Traumatológiai Klinika vezetője is benézett pár percre, hogy ellenőrizze, hogyan halad a költözködés. Miközben ugyanis megnyílt az SBO, a traumatológia ambulancia elkezdett ide átpakolni. Reggel 9 óráig még ők fogadták a betegeket, utána kezdhették csak meg a költözést, hasonlóan a neurológia ambulanciájához.


– Beteg nem feküdhet a folyosón – adta ki az utasítást [namelink name="Pető Zoltán"], amikor a piros részlegen, ahová a mentővel érkező betegek kerülnek, meglátott egy hordágyat. Nem csak ebből derült ki, hogy új szemléletű betegellátás jár az új osztályhoz. Minden betegnek köszöntek és bemutatkoztak az orvosok, ápolók, mikor átvették őket – sajnálatos módon ez feltűnő volt.

Öt óra leforgása alatt ötven beteget láttak el. A számítások szerint az osztály éves betegforgalma 80-100 ezer fő lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!