Szeged és környéke

2019.08.09. 12:30

Ötévnyi ózdi távollét után költözött vissza családjával szülőfalujába, Bordányba

Bordányban kezdett új életet Kocsispéter Dávid, aki párjával és kisfiával öt év távollét után Ózdról költözik haza szülőfalujába, mert úgy gondolják, itt biztosított az ő és kisfiuk jövője.

A. T. J.

A bordányi Kocsispéter Dávid egy sándorfalvi cégnél dolgozott, amely néhány évvel ezelőtt Ózdon vállalt el egy hosszabb munkát, ahol egy-két hetet is dolgozott.


– Ott ismerkedtem meg a je­lenlegi párommal, Pálfi Annával, és így ott ragadtam egy hosszabb időre. Ez lett volna szep­­temberben az ötödik évem – mondta a 28 éves fiatalember , miközben kisfia, Dávid és párja, Anna az udvaron játszottak egy távirányítós autóval. Dávidék a napokban fejezik be a költözkö­dést, de még sok munka vár rá­­juk.


Arra a kérdésre, hogy mi alapján hozták meg a döntést, hogy visszaköltöznek Bordányba, Dá­­vid azt mondta, ez egy hosszú történet, majd belevágott.


– Ez úgy indult, hogy rá kel­­lett jönnünk, hogy Borsod me­­gyében, ott, Ózdon egyáltalán nem jók a körülmények. Nagy a szegénység, a munkanélküliség, és ami munka mégis van, oda nehéz bekerülni. Nem egy­szerű a helyzet. Az oktatás, az orvosi ellátás ottani színvona­­la sem felelt meg a mi elvárásainknak. Itt minden sokkal jobb. Az vonzott haza amellett, hogy ismerem a környéket és az embereket, hogy tudom, itt kiváló a gyerekorvos, a háziorvos, és a lakhatásunk is megoldott a fecskeházzal. Ez nagyon kedvező megoldás a számunkra, mert az albérletárak még Ózdon is elszálltak. Most 28 ezer 200 fo­­rintot fizetünk havonta, ami Ózdon az alja lett volna, és ott minden tekintetben rosszabbak a körülmények. Egyszerűen nem akartuk, hogy a kisfiunk ott nőjön fel, jobb körülményeket szeretnénk neki biztosítani – magyarázta Dávid, aki Bordányban nőtt fel, és elégedett az itteni lehetőségekkel.


– Bordány egy élhető hely, és a nagyváros, Szeged is közel van. Sok minden van itt, ami más faluban nincs, például kö­­zösségi élet. Régebben én is ak­­tív tagja voltam a Kulturális és Szabadidős Egyesületnek. Fociztam is Bordányban, mint sokan mások, onnan is van sok ismerősöm. Itt ugyanis vagy focizik valaki, vagy barackozik – fogalmazott Dávid, aki családjával öt évig maradhat a fecskeházban, ami további öt évvel meghosszabbítható.

A napokban fejezik be a költözkö­dést, de még sok munka vár rá­­juk. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

A napokban fejezik be a költözkö­dést, de még sok munka vár rá­­juk. FOTÓ: TÖRÖK JÁNOS

– Itt képzeljük el a jövőnket is, csak az a baj, hogy jelen pillanatban nincs eladó ingatlan a faluban. Amit meghirdetnek, azonnal el is kel. Abból a szempontból jó ez a kis fecskeház, hogy még több pénzt tudunk félretenni, addigra meg majd csak változnak a dolgok, és találunk valamit – tette hozzá.


Kocsispéter Dávid és családja a napokban mást sem csinál, csak pakol. Már nagyon várják, hogy azt mondhassák, beköltöztek, hátradőlhetnek, és bonthatnak egy üveg pezsgőt.


– Nem tudok pontos dátumot mondani, egy hét még biztos kell, hogy minden a helyén le­­gyen. Ma meg tudtuk venni a redőnyt és a szúnyoghálót, amit az előző bérlő magával vitt, a konyhán is dolgoztam, de még akad munka bőven.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!