2013.01.28. 19:33
Parasztlány küzdelme a szerelemért
Szeged - Az új év első bemutatójaként Eugene O’Neill drámáját, a Boldogtalan holdat állította színpadra a Szegedi Pinceszínház társulata. Összetett karaktereket, viszkitől megrészegült férfiakat és egy szerelemre vágyó, kiszolgáltatott lányt láthatott a publikum.
Szétszórt szalmadarabokon léptünk be a Szegedi Pinceszínház új bemutatójának, az Eugene O’Neill Nobel-díjas amerikai drámaíró önéletrajzi ihletésű művének előadására. A közönség egy rövid zenés-vetítéses bevezető után belecsöppent a farmon zajló életbe. A [namelink name="Kancsár Orsolya"] rendezte ötszereplős darab jelenetei egyszerre humorosak és fájdalmasak, durvák és érzelmesek. A főszereplőt, Josie Hogant maga a rendező alakítja: ügyesen jeleníti meg a talpraesett, tenyeres-talpas parasztlányt, aki valójában igen érzelmes, szeretetre éhes, szerelemre vágyakozó nő.
Apját, a részeges Phil Hogant zseniálisan kelti életre a vendégként a Pinceszínházban játszó [namelink name="Megyeri Zoltán"]. Ravasz és durváskodó, de mégis szerethető karakter, akitől fia, Mike Hogan ([namelink name="Varga Bálint"]) hamar megszökik. A nézőtérről érkezik az elegáns öltözetű farmtulajdonos, James Tyrone. [namelink name="Kancsár József"] alakításában ismerhetjük meg őt, aki jóságot és szeretetet kerget részegségi rohamaiban, és elcsábítja Josie-t. Szereti a lányt, nem akarja alkalmi szeretői közé sorolni. A stúdiós [namelink name="Bánföldi Szilárd"] játssza T. Stedman Hardert, aki csak rövid időre tűnik fel az előadásban.
Javarészt szalmabálákból épült fel a díszlet, a második felvonásra alaposan átrendezték. A szereplők kihasználták a rendelkezésre álló, szűkös teret, jó ötlet volt, hogy a közönség soraiban is jöttek-mentek. Nemcsak a díszlet, hanem a jelmezek felelőse is Kancsár Orsolya. Valószínűleg nem bíbelődtek túl sokat a ruhákkal: csizmák, kalapok, farmernadrág, ing, és már kész is az amerikai, vidéki viselet.
A kétszer ötvenperces darab szórakoztató, a néző könnyen átérzi Josie boldogtalanságát, James vívódását. Nekem úgy tűnt, mintha a második felvonás nem lett volna annyira kidolgozva, mint az első. A közönség is elcsendesült a végére, ettől függetlenül nagy tapsot kaptak a művészek.
