Szeged és környéke

2016.12.14. 11:27

Pisivita a kisteleki tanyákon

Vécépapír gyanánt használt zsebkendők csúfítják egy tanya területét Kistelek határában. A tanya melletti fóliában dolgozó nők - a bérlő elmondása szerint - mobil vécé hiányában hónapok óta magánterületen vizelnek.

Lass Péter

– Ha közvetlenül a fólia mellett csinálnák, nem zavarna a dolog – mondta [namelink name="Vidács Anita"], a tanya bérlője, aki férjével, két kislányukkal és a lányok keresztapjával él a házban. Hozzátette, a fóliában dolgozó nők, akik a Kurucsai és Társa Kft. alkalmazottai, augusztus közepe óta rendszeresen az ő területére pisilnek. – Mennyiből tartana kihelyezni egy mobil vécét? – tette fel a kérdést Anita, aki azt is elárulta, e-mailt már írt az illetékeseknek, de választ egyelőre nem kapott.


Lapunk megkereste ez ügyben a tanya mellett dolgozó Kurucsai és Társa Kft. vezetőjét, [namelink name="Kurucsai Tamás"]t is, aki – mint állította – nem igazán érti a problémát. – Az ott dolgozóknak több mellékhelyiség is a rendelkezésükre áll. Nincs szükségük mobil vécére – mondta a vezető, és hozzátette, a fóliák területén ugyan nincs vécé, az alkalmazottak azonban kétóránként szünetet tarthatnak, és ilyenkor az étkező épületében lehetőségük van elvégezni a dolgukat.


– Az a tanya nincs jól körbekerítve, és úgy tudom, hogy ott három éve már nem lakik senki – válaszolta Kurucsai Tamás arra a kérdésre, alkalmazottai miért egy magánterületen könnyítenek magukon. – Semmilyen panaszt nem kaptunk azzal kapcsolatban, hogy a dolgozók rossz helyen vagy akár magánterületen vizelnek – fogalmazott Kurucsai, és hozzátette, szeretné, ha a panaszbejelentők személyesen keresnék fel őt ez ügyben.


– Ne olyan ember mondja meg nekem a frankót, aki egy félig összedőlt házban lakik – magyarázta a vezető, aki állítása szerint már nem emlékszik rá, milyen jellegű munka folyik a fóliában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!