Szeged és környéke

2019.03.30. 12:03

Plácido Domingóval készül a szegedi koncertre a 14 éves Soma

Szeged - A világot járja zongorakoncertjeivel, eközben pedig kitűnő tanuló Balázs-Piri Soma. A Virtuózok tavalyi győztese a héten Szeged Ifjú Tehetsége díjat vehetett át, nyáron pedig a tervek szerint közösen lép fel Szegeden Plácido Domingóval.

Timár Kriszta

Hétfőn adták át a Szeged Ifjú Tehetsége díjakat – ezek egyikét Balázs-Piri Somának ítélte oda az önkormányzat. A 14 éves fiatalember úgy képes végzős általános iskolásként kitűnő tanuló lenni, hogy a könyvek bújására van a legkevesebb ideje. Napi 4 órát gyakorol zongorán – már ha nem utazik éppen valahova.


– Most éppen egy kórustáborban vagyok Mórahalmon, de szombaton már Nyíregyházán leszek egy országos zongoraversenyen – mesélte lapunknak Soma. Telefonon értük el, miközben Mórahalom és Szeged között autózott tanárával, aki éppen zongoraórára vitte.


– Kicsit zsúfolt most így a program, de a táborban jó a társaság, nem akartam a verseny miatt se kihagyni.


Soma naptára a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató tévéműsorban aratott tavaly nyári sikere után – korcsoportjának győztese lett – hamar megtelt. Fél évre előre tudja, mikor hol koncertezik. Münchenbe, Drezdába, Szabadkára, Újvidékre és Londonba már biztosan utazik.

 


– Ezek között vannak fellépések, amelyekre meghívtak, és vannak versenyek. Örülök, hogy ilyen sok tapasztalatszerzésre van lehetőségem, hiszen rengeteg tehetséges zenésszel találkozom, és persze nagy dolog, hogy külföldön is megmutathatom magam. Ráadásul több fellépésen neves partnereim lesznek: Miklósa Erika és Plácido Domingo mellett is zongorázhatok a közeljövőben. Utóbbi koncert ráadásul éppen Szegeden lesz – mesélte.


Soma nemrég egy színdarabban is kipróbálhatta magát: az ifjú Mozartot játszotta a zeneszerző életéről szóló darabban, amelyet a Budafoki Dohnányi Zenekar szervezett. Bár szövege nem volt, így is élvezte, hogy parókában ülhetett zongorához a Műpa nézőközönsége előtt. A fiatal tehetség nyolcadikos a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolában.


–Magántanuló vagyok, de amikor csak tudok, igyekszem bejárni órákra. Kicsit nehéz, mert hajlamos vagyok mindent az utolsó pillanatra hagyni, így a tanulnivaló mindig ellep egy idő után, de próbálok az iskolában is jól teljesíteni.


Ha nem vagyok iskolában, délelőtt is gyakorlok, így délután van időm pihenni is – mesélte Soma, aki feszített tempójú élete mellett sem érzi úgy, hogy valami kimaradna a gyerekkorából, vagy hogy unná a zongorázást.


– Ezzel szeretnék felnőttkoromban is foglalkozni. Hogy pontosan miként, azt még nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy a zongora még évtizedekig az életem része lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!