Szeged és környéke

2009.10.29. 22:01

Portások őrzik a városházát

Sehol nincs komoly ellenőrzés a polgármesteri hivatalok bejáratánál a megye nagyobb városaiban – csak az nem megy be, aki nem akar.

Szabó Imre

Szentesen és Csongrádon nagyon egyszerű bejutni a városházára: a nyitvatartási időben csak portaszolgálat van, de bárki bejöhet anélkül, hogy jövetele célja iránt érdeklődnének. Olyannyira szabad a bejárás, hogy az utóbbi városban néhány évvel ezelőtt még Bedő Tamás polgármester pénztárcáját is ellophatta irodájából egy szemfüles, vagy még inkább szemtelen tolvaj – az akciót ugyanis épp a testületi ülés ideje alatt hajtotta végre. Akkor a jegyző utasítást adott a hivatali dolgozószobák bezárására, ennél komolyabb óvintézkedést azonban nem tettek.

Hasonlóképp könnyen jutott be a makói polgármesteri hivatalba néhány hónappal ezelőtt az az asszony, aki ugyancsak a testületi ülés időpontjában érkezett – azzal a céllal, hogy magához ragadva a szót megzavarja azt. A nőt végül egy ügyintéző kísérte ki, miután mondandóját meghallgatták a képviselők. Makón is csak portaszolgálat van, nincs beléptető rendszer vagy biztonsági őr, és nem kell előre bejelenteni, ha valaki fel akar keresni a hivatalban egy dolgozót.

Porta a polgármesteri hivatalban. Vásárhelyen sem kérdezik, hová megyünk. Fotó: Tésik Attila

Porta a polgármesteri hivatalban. Vásárhelyen sem kérdezik, hová megyünk.
Fotó: Tésik Attila

Göbl Vilmos, a hódmezővásárhelyi önkormányzat sajtóreferense kérdésünkre nem tudott felidézni a csongrádihoz vagy a makóihoz hasonló városházi incidenst. Azt mondta, rendész persze van náluk, de a kapuban ugyancsak portás dolgozik, aki senkit sem faggat arról, kihez, hová és miért látogat az épületbe. Időpontot természetesen lehet előzetesen kérni, például az okmányirodába, ez azonban nem kötelező, inkább – ahogyan másutt is – praktikus megoldás a felesleges sorban állás megelőzésére.

Szegeden leszerelték a beléptetőt

A megyében egyedül Szegeden működött komoly beléptető rendszer a polgármesteri hivatal kapujában – de már itt sincs, jó néhány éve leszerelték. A portaszolgálatot a városháza mindkét épületében biztonsági őrök látják el, akik érdeklődnek ugyan, hogy hová, kihez megy az érkező, előre bejelentkezni azonban itt sem kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!