Szeged és környéke

2010.09.17. 22:23

Posztumusz díszpolgár lett Kerekes László

Maroslele - Posztumusz díszpolgári címet kapott az idei falunapon a júniusban elhunyt Kerekes László.

Munkatársunktól

Korábban téeszelnök, majd egy mezőgazdasági vállalkozás első embere volt, Maroslele önkormányzatának pedig a rendszerváltás óta volt választott képviselője – három cikluson keresztül alpolgármesterként is dolgozott. Úgy is ismerték mint a helyi intézmények, civilszervezetek mecénását. A faluban vele együtt eddig mindössze négyen kaptak díszpolgári címet 1993 óta – mondta el lapunknak Martonosi György polgármester.

A tavalyi falunapon parlamenti képviselőkkel fociztak a maroslelei fiúk. Fotó: Karnok Csaba

A tavalyi falunapon parlamenti képviselőkkel fociztak a maroslelei fiúk.
Fotó: Karnok Csaba

Az ünnepi testületi ülésen kívül tegnap kiállítást és könyvbemutatót tartottak, este pedig az Edda művek adott élő koncertet. Ma gazdatalálkozót tartanak 1000 meghívott vendég részvételével, holnap pedig sportnapot rendeznek, és felavatják az új lovas szabadidőközpontot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!