Szeged és környéke

2011.09.11. 20:59

PPP: mégis újratárgyalják az M5-ös szerződését

Szeged - Az M5-ös PPP-szerződésének kiváltása tavasszal nem került szóba, mondván, túl sokat kellene érte fizetni. Most mégis újratárgyalja a kormány, jogi tanácsadó irodát szerződtetett.

Dombai Tünde

Maximum 21 millió forintot költhet el az a budapesti Dr. Abay & Dr. Török Ügyvédi Iroda, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közbeszerzési eljárásban választott ki, hogy tanácsot adjon a sztráda PPP-k kiváltásához. Az országban két autópálya, az M6-os és az M5-ös épült PPP-konstrukcióban; a tárca becslése szerint évente nagyjából 100 milliárdos kiadást jelentenek a költségvetésnek.

Volt már állami

Korábban az állam volt már résztulajdonosa a az M5-ös sztrádának; 2004-ben megvette az osztrák Strabag és a francia Bouygois alkotta AKA 40 százalékát. Négy évre rá kiszállt a cégből, eladta a részét a Raiffeisen PPP IB GmbH-nak. Az állam 2030-ig évente 25 milliárd forint rendelkezésre állási díjat fizet az AKA-nak.

Magánvállalkozásokat a korábbi kormányok amiatt vontak be az állammal közös, úgynevezett PPP-fejlesztésekbe, mert a költségvetésnek nem volt elég pénze építkezni. Az állam garanciát és bérletidíj-fizetést vállalt, az objektumok a 10–20 éves futamidő lejárta után állami tulajdonba kerülnek. Orbán Viktor kormányfő tavaly ősszel jelentette be, hogy felülvizsgálják a PPP-szerződéseket. [namelink name="Fellegi Tamás"] fejlesztési miniszter idén nyáron azt nyilatkozta, hogy a PPP-k újratárgyalás nélkül összesen 3000 milliárd forint terhet jelentenének a költségvetésnek. Országszerte 90 oktatási és sportintézmény, 4 autópálya-szakasz és 2 börtön épült PPP-konstrukcióban. A várakozások szerint az új szerződésekkel az állam összesen akár 400 milliárdot spórolhat meg. Elhangzott, hogy első körben a 34 viszonylag kisebb értékű önkormányzati sportprojekt kiváltása várható. (Így a vásárhelyi Balogh Imsi Sportcsarnoké, amelyről legutóbb szombaton írtunk.) A kiváltásokra idén 120 milliárdot tervez a kormány.

A minisztérium májusban lapunknak úgy nyilatkozott: a sztrádák állami kiváltása nem kerül szóba, mert túl drága lenne. Megkerestük a szaktárcát, miért tárgyalják most mégis újra az autópályák ügyét. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályának tájékoztatása szerint: csak felülvizsgálattal győződhetnek meg arról, hogy a koncessziós rendelkezéseket és a hatályos műszaki előírásokat hiánytalanul betartják. Előbb az M6-os három szakaszát nézik át, utána következik az M5-ös. Miért kell ehhez ügyvédi iroda? A tárca válasza szerint a szükséges, speciális jogi szaktudással rendelkező kolléga folyamatos alkalmazása jóval többe kerülne. Korábban is kötöttek jogi tanácsadói szerződést a sztrádaügyre; tavaly decembertől idén májusig, akkor a 27,5 milliós keretből 6,6 milliót használt el az ügyvédi iroda. A teljesített munkaórákat számolják el, az iroda más díjat vagy költségtérítést nem kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!