Szeged és környéke

2019.03.29. 11:40

Programokkal segíti a vállalkozó fiatalokat - a megyei közgyűlés is elismerte Fehér Éva munkáját

Elnöki kitüntető díjat kapott az IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. ügyvezetője Kakas Bélától, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökétől március 15-e alkalmából. Fehér Éva sokat tett a térségben született fiatalokért.

Suki Zoltán

– A munkámat díjazták a március 15-e alkalmából adott elismeréssel, elsősorban azt, amit az Intelligens Régió Kft.-ben végzek – mondta a Délmagyarországnak a cég ügyvezető igazgatója. Fehér Évától azt is megtudtuk, hogy ez egy új díj. A megyei önkormányzat eddig a gazdasági szférát nem díjazta, de most hagyományt szeretnének teremteni.


A díj átadásakor elhangzott, hogy Fehér Éva „felelős társadalmi szerepvállalása okán magára nézve kötelezőnek érzi, hogy a térségben született, képzett fiatalok számára olyan programokat hozzanak létre, ahol bemutatják nekik a helyi értékeket és a lehetőségeket". Erről lapunknak elmondta, hogy a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mórahalmi térségi elnökeként teszi. 


– Azt gondoltuk a kamarával, az egyetemmel és Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármesterrel közösen, hogy az itt végzett fiatalok, ha lehetőség van rá, a régióban hasznosítsák az egyetemen megszerzett, versenyképes tudásukat – mondta Fehér Éva.

A kitartás és a szorgalom a legfontosabb.  Fotó: Karnok Csaba

A kitartás és a szorgalom a legfontosabb. Fotó: Karnok Csaba

A frissen díjazott szerint ez azért is fontos, mert sokan elvándorolnak akár okkal, akár ok nélkül, ezen pedig mindenképpen változtatni szeretnének – tette hozzá Fehér Éva, aki azt is elmondta, hogy szerinte, ha van egy fiatalnak egy jó ötlete, amit egy vállalkozáson belül tud megvalósítani, akkor mindenképpen vágjon bele. Szerinte ugyan nem könnyű egy vállalkozás elindítása, de az ő példája is azt mutatja, hogy érdemes elkezdeni. 


– Én azt gondolom, hogy nagyon fontos a kitartás és a szorgalom. Ráadásul most vannak olyan elérhető pénzügyi eszközök, pályázati lehetőségek és képzések, amelyek a kezdeti nehézségeken túl tudják lendíteni a vállalkozásokat, és természetesen a kamara segítségére és uniós pályázatokra is lehet számítani – mondta Fehér Éva, aki azt is elmondta, hogy az elismerést Zoltán fiának ajánlja, aki most megy egyetemre, és közgazdásznak készül. – Szeretném, ha ő vinné tovább a vállalkozást – mondta.


Fehér Éva mérnökként előbb területfejlesztési feladatokkal foglalkozott, majd a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által létrehozott M5-ös Autópálya Alapítványnál végzett munkájával hozzájárult az autópálya országhatárig történő megépítéséhez. Aktívan részt vállalt a 2007–13-as európai uniós időszak fejlesztéspolitikájának kidolgozásában és az innovációs fejlesztési programban, az általa alapított vállalkozás pedig számos európai uniós forráshoz segített több vállalkozást és önkormányzatokat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!