Roma tanulók sorsa a szegedi felsőoktatásban

– Az érvényesülés talán egyetlen útja a kulturális tőke, a tanulás. Ahhoz, hogy romaként engem is emberszámba vegyenek, sokkal többet kell teljesítenem: ezért, a társadalmi elismertségért küzdök – vallja Raffael György.

A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán szociális munkásnak tanuló fiatalember, az ugyanitt harmadéves [namelink name="Rácz Béla"] és a Juhász Gyula pedagógusképző karon művelődésszervező szakos, másodéves Virág Zsolt cigányként hogyan boldogul a felsőoktatásban?

Az egy százalék

Tény: az egyetemeken és főiskolákon a romák aránya 2001-ben mindössze egy százalék volt.
– A vizsgaidőszak borzasztó. Levelezős vagyok, de feleség, gyerek, munkahely mellett nehéz tanulni. Hangszerkészítéssel foglalkozom, s előfordult, hogy hatra hazaértem, másnap reggel hétig tanultam – alvás nélkül, a gyereket elvittem az óvodába, majd mentem szigorlatozni – meséli Béla. Társai bólogatnak: Zsolt az Országos Oktatási Integrációs Hálózatnál halmozottan hátrányos gyermekek iskolai integrációjának kistérségi koordinátora, György pedig gyermekvédelemmel foglalkozik, teljes munkaidőben.

Muszáj dolgozniuk, mert egyszerű családból származnak, ők lesznek otthon az első diplomások.

Szegeden húszan vannak

A felsőoktatásban 1993-ban 0,2 – 2001-ben 1 százalék volt a romák aránya, tehát javul a helyzet. Fontos, hogy a cigány családokban legyen legalább egy példakép, akin látják, hogy a tanulásnak köszönhetően megél, boldogul, beilleszkedik a társadalomba – mondja Hajdú Géza, a Cigány Oktatási Egyesület szakértője, aki jelenleg húsz roma fiatalról tud a szegedi felsőoktatásban, s ez az arány országos viszonylatban jónak számít. Az egyesület segíti őket: ide fordulhatnak, ha diszkrimináció éri őket, de segítenek nekik munkát szerezni is.

Az első diplomás

– Édesapám cimbalmos, édesanyám kórházi ápoló. Nem engedhettük meg magunknak a fényűző életet. Ez a háttér okozza viszont, hogy szociálisan érzékenyebbek vagyunk, jobban odafigyelünk a többiekre. Szeretnénk valamit tenni a cigányságért, mert nagyon régóta nincs előrelépés. Az oktatás ráadásul kiemelten fontos: szükség van diplomás cigány fiatalokra – mondja Zsolt.

Kitörni azonban nagyon nehéz.
– Az az ember, aki fiziológiai szükségleteinek kielégítéséért küszködik – és sajnos a cigányság jelentős része még itt tart –, nehezen fogadja el az oktatás fontosságát. Egy Cserepes soron felnövő gyermeknek például nagyon kevés esélye van arra, hogy egyetemre járhasson. Ha cigány vagy, százszor nehezebb – fest szomorú képet Béla, hozzátéve, sokszor a hangzatos, esélyegyenlőséget sürgető politikai retorika ellentétben áll a tettekkel. Az alatta járó évfolyam hátrányos helyzetű tanulói például már nem vehetik igénybe azt a kedvezményt, hogy költségtérítéses képzésük bizonyos részét elengedi az állam. Ösztöndíjrendszerek tűnnek el egyik pillanatról a másikra: eddig a 3,5 feletti átlagra járt ösztöndíj, egy félévre 15-20 ezer forint, de most ez a motivátor is megszűnik.

Megkülönböztetve

– Általános iskolában még keményen éreztem a negatív megkülönböztetést, az egyetemen viszont segítenek csoporttársaim, tanáraim egyaránt – meséli Béla.

– Egyetemista korára az ember megtanulja kezelni ezt a helyzetet – folytatja a magyarázatot Zsolt. Györgynek viszont akadnak negatív tapasztalatai. – Sokszor érzek irigységet: az anyja istenit, a cigány nehogy már előrejusson. A suliban a tizenöt éves Fiatomért utáltak meg, kérdezgették, miért van nekem kocsim. Volt, aki jegyzetet sem adott, egy-két tanár is lekezelő volt velem a szóbeli vizsgán – mondja. A szórakozásban sincs esélyegyenlőség: tudnak olyan esetről is, hogy egy roma fiatalt nem engedték be az egyik egyetemi klubba, de Bélának is tanácsolták már az egyik diszkó kidobói: „Hagyd ki a mai éjszakát!"