Szeged és környéke

2019.08.16. 20:41

Rutinos motorost gázoltak halálra a Sándorfalvi úton

Halálra gázoltak egy biciklist pénteken hajnalban Sándorfalva és Szeged között, éppen a már elkészült kerékpárútszakasz előtt. A férfi rutinos közlekedő volt, a sándorfalvi motorosklub elnöke. Hogy ki hibázott a különösen veszélyes útszakaszon való közlekedés során, azt szakértők vizsgálják.

Munkatársunktól

Halálra gázolt egy kerékpárost pénteken hajnalban egy autó a Sándorfalvi úton - korábbi cikkünket itt olvashatják el. A biciklis in­­formációink szerint munkába igyekezett Szegedre, egy szemből érkező Ford azonban a 47-es kilométerszelvény közelében a kanyarban elütötte. A férfi több métert repült, az aszfaltra zu­hant, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az ütközés olyan nagy erejű volt, hogy a ke­­rékpár kettészakadt, és mintegy 50 mé­­terre a szántóföldön állt meg. A Ford vezetőjének nem esett ba­­ja.

Halálos baleset történt a Sándorfalvi úton - GALÉRIA. Fotó: Donka Ferenc


A baleset éppen ott történt, ameddig a Sándorfalva és Szeged között épülő kerékpárút már átadott szakasza tart. A Sándorfalva felől kerékpárral érkezők­nek, akik addig az úttesten bi­cikliznek, itt kell áthajtaniuk a szemben lévő sávba, hogy aztán az utat átszelve a mellette párhu­zamosan futó kerékpárúton foly­­tathassák útjukat. A kerék­pá­rosok számára meglehetősen veszélyes tehát ez a rész: hátranézve meg kell győződniük arról, hogy nem jön senki, és ha elöl sem látnak szembe jövőt, akkor tudnak átkerekezni a vé­dett útszakaszra. Bár az útban itt van egy kanyar, ez a rész be­látható.

 

Hogy a balesetben ki hibázott, azt a rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja, erről egyelőre nem adtak információt. Egy biztos: amíg ott voltunk, azt tapasztaltuk, hogy az autósok többsége a megengedett sebességnél jóval gyorsabban száguldozik.

Az áldozatot sokan ismerték: a sándorfalvi Déli Blokk Motoros Egyesület elnöke elnöke volt. A ba­­leset helyszínén pénteken kora délután is éppen egy motoros is­­merőse rótta le kegyeletét, amikor ott jártunk.

Halálos baleset történt a Sándorfalvi úton - GALÉRIA. Fotó. Donka Ferenc


– Rutinos közlekedő volt, so­­sem vezetett meggondolatlanul – mondta a neve elhallgatását kérő férfi. Hozzátette: ez a szakasz, ahol a baleset történt, életveszélyes, több szempontból is. Nem véletlenül könyörögtek már hosszú évek óta kerékpárútért.

 

– Ebben a kanyarkombináció­ban sokan meghaltak már. Óvatos sofőr itt biztos, hogy se­­bességet csökkent, hiszen a halastó felől érkező párás le­vegő könnyen csúszóssá teheti az aszfaltot. Ráadásul fel is van marva, amikor erre jövök, sza­bá­lyosan jár a motor alattam

– fogalmazott.


Az elgázolt 51 éves férfi Szegeden dolgozott cukrászként. Két gyermeke van. Lánya külföldön él, tegnap délután szívhez szóló üzenetben búcsúzott édesapjá­tól a Facebookon. Mint írta, jú­niusban lelkileg is szorosabbá vált kapcsoltuk, amikor édesapja meglátogatta őt, és sokat be­­szélgettek. „Kerékpároztál a munkába, ahogyan már számtalan éve tetted, és egy gondatlan sofőr áthajtott rajtad, és megölt téged (...) Megszakad a szívem." – írta. Egy másik ismerőse pedig úgy búcsúzott tőle: kevés embert ismer, akiben ennyi jóság volt, mint benne.

A helyszín délelőtt. A baleset kora reggel történt. Fotó: Kuklis István

A helyszín kora délután. A baleset kora reggel történt. Fotó: Kuklis István

Június közepétől július közepéig egyébként ezen a szakaszon két baleset történt a police.hu ba­­leseti térképe alapján, éves statisztikát nem találtunk. A ke­­rékpárút 2020 első felében ké­­szül el teljesen Szeged és Sándorfalva között, és egészen Ópusztaszerig fut majd.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!