Szeged és környéke

2019.06.12. 22:14

Sándorfalva és Algyő hivatalosan is testvérek lettek

Születésnapi ünnepségsorozat kezdődött Sándorfalván, a város szerdán ünnepelte meg­alapításának 140. évfordulóját.

Tímár Kriszta

Az 1879-es nagy árvíz után Pallavicini Sándor őrgróf saját uradalmából ajánlott fel területet, ahol az árvízkárosultak ingyen kaptak telkeket. Így jött létre Sándorfalva. Az évfordulót testvértelepülési megállapodással ünnepelték, amelyet Algyővel kötött a város.


Gajdosné Pataki Zsuzsanna, Sándorfalva polgármestere elárulta: korábban is kistestvérnek-nagytestvérnek hívták egymást. Ennek szerződésbe foglalását kezdeményezték már korábbi polgármesterek, ez most meg is valósult. – Az 1879-es dátum az algyőieknek fájdalmas, hiszen a Tisza megsemmisítette a falut, de számukra is akkor kezdődött el egy új élet – fogalmazott beszédében.


Molnár Áron algyői polgármester arról beszélt: általában határon túli településekkel szokás ilyen szerződéseket kötni, de Algyő és Sándorfalva valóban testvérek. – Ahogy felnőttünk, egyre ritkábban találkoztunk, most ezzel az ígérvénnyel megbecsüljük a múltat és fel­elevenítjük az élő kapcsolatokat – fogalmazott a polgármester.


A szerződésben a két település gazdasági, turisztikai és kulturális együttműködést vállalt, de terveznek közös fejlesztéseket is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!