Santa Claus Jézuskát előzi a kéményben

Kezdetben egy Mikulásunk volt. Inkább mesebeli, mint valóságos, de mindenesetre ritkán látható személy. Legföljebb hallani lehetett, ahogy elment, például a hátsó gangon Babits versében, amikor „Nappal kezdődtek az éjszakák, / csilingelt és búgott a világ, / cicázott az ablakok visszfénye..." Idővel ez a titokzatos, szent ember egyre közelebb került a gyerekekhez. A Télapó szánkója című, 70-es évekbeli híres diafilmen már levelet ír neki egy kisfiú, és letegezi.

Postás bácsi, pirosban

Tehát Istvánka levelet ír a Télapónak a Mennyországba, de hát persze a posta nem tudja továbbítani. Nagy a tanakodás a hivatalban. Végül a fiatal postás beöltözik, lovas fogatot bérelnek neki. Ajándékozás után a gyerekek véletlenül leleplezik, de aztán abban maradnak, hogy ez titok, a felnőtteknek nem kell tudniuk arról, hogy ilyenkor csak beöltözik valaki. A mű nagyvonalúan megválaszolatlanul hagyja a kérdést: mi történt a többi gyerekkel, ha Istvánkáéknál ilyen sokáig időzött a kézbesítő? Az is érdekes, hogy kereskedelmi mennyiségű játékot hozott december 6-án. Hadd zavarodjon össze a gyerek, hadd higgye azt, hogy igazából ilyenkor szokás komoly ajándékot kapni, nem karácsonykor. A szülők rosszul tudják, de nem kell szólni nekik; ti, gyerekek már egy jobb, emberibb világban fogtok élni.

A két egyházi indíttatású ünneppel komoly tervei voltak a „jobb, emberibb világ" letéteményeseinek. Ám a Mikulásból nem a Rákosi-rendszer akart először Télapót faragni: ezt a névváltozatot a 20. század elején vezették be, merthogy a Mikulás név sajnálatos módon a Miklós szlovák változata...

Egyenlőtlen csata a globális karácsonnyal. A szegedi Virág cukrászda előtt elrendezik a műmikulást (december 15-én).
Fotó: Karnok Csaba
A Coca-Cola szerződtette

A Mikulásból a szocializmusban – mint a diafilm is mutatja – úgy lett Télapó, hogy a ruhája változatlan maradt. A piros kabát, a hozzá való konya sapka és a hófehér álszakáll így együtt körülbelül ugyanaz a fizimiska, amelyet a 20. század eleji meseirodalom, majd az amerikai filmek sora, s az 1931-ben megszületett Coca-Cola-reklámkampány is szentesített. Az üdítőgyártó világcég szerződtette marketingesnek először Santa Claust. Ő eredetileg az angol Christmas Father, csak rövidebbre nyírták a szakállát, és sportosabb kabátot adtak rá palást helyett. Az angolszász hagyományok szerint ez a bácsi nem december 6-án, hanem karácsonykor hoz ajándékot, mégpedig a kéményen leereszkedve. Ez a vagányság lett a veszte szegénynek, mert így, hogy nem annyira szenteskedő, könnyen meg lehet tenni a karácsony előtti bevásárlás jelképévé. Egyszerű üzenet ez: ha látod a Mikulást, ideje bevásárolni karácsonyra. Szent Miklós utódjának ma már egyáltalán nem számít, hogy a gyerek jó volt-e. Nem erkölcscsősz ő, csak továbbítja az árut pontosan és gyorsan.

Ez szép lassan alakulhatott így a nyugati világban, nálunk azonban húsz éve átszakadt a gát. Kezdtek szaporodni a Mikulások, és nőtt az az időintervallum, amelyben látjuk őket. Amikor a kilencvenes évek közepén Makón egy Mikulás-szolgáltatást vállaló férfiúval készítettem interjút, azt mondta, hogy megrendelésre vitt már bugyit is egy fiatal lánynak. Olyan műmikulást, amely a Jingle bellst énekli, és közben riszálja a fenekét, először a kilencvenes évek végén láttam a szegedi Párizsi körúti, azóta megszűnt elektronikai áruházban. Borzalmas giccs volt, mindenki mosolygott rajta. Nem hittük, hogy övé a jövő.

Három a Mikulás a zentai színház színpadán. Lehet, hogy tényleg ezt érdemeltük.
Fotó: Újvidéki Magyar Szó
Ritka, áldott pillanatok

Ezután kezdték Mikulás-ruhában dagasztani a kenyeret a Kárász utca sarkán lévő kirakat törpéi. Ma már minden nagyobb üzletben lehet látni ilyeneket, mi pedig észre sem vesszük, mennyire hozzánőttek a karácsony előtti hétköznapokhoz. Az ezredforduló után jött divatba a házak párkányán kapaszkodó Mikulás. Szemlátomást a kémény felé igyekszik, mintha sürgős dolga lenne, például az, hogy megelőzze, és végül kiszorítsa a piacról a Jézuskát. Ám a globalizáció úgy áll körülöttünk, hogy mindezt már csak ritka, áldott pillanatokban vesszük észre és gondoljuk végig.

A minap Zentán, a színházban tízéves fönnállását ünnepelte a helybeli könyvkiadó. A vállalkozás vajdasági magyar írók, költők, esszéírók műveit adja ki, és fönntart egy internetes folyóiratot is. A jelenlévőknek nem volt illúziójuk: abban az időpontban, amikor a legnézettebb magyar kereskedelmi tévében, ami ott is fogható, a Csillag születik megy, fölösleges arra számítani, hogy megtelik magyar olvasókkal a nézőtér. A jelenlévő írók jórészt egymásnak olvasták föl erre az alkalomra hozott szövegeiket. A rendezvény, amely mégis igazi ünnep volt, avantgárd akcióval ért véget: felemelkedett a lepel a színpadon, és három szigorú tekintetű Mikulás nézett velünk szembe. Fotocellás robotok. Ez úgy derült ki, hogy a kiadó vezetője átballagott előttük, erre az egyik elkezdett táncolni a Jingle bellsre. Halk nevetés hullámzott végig a jelenlévőkön, aztán csak álltunk, néztünk. Később páran fényképezkedtek is a három Mikulással, amely annak a világnak a megszelídített, kinevethető képe volt, amely a színpadról lelépve megint körülvett minket. Amivel kezdenünk kellene valamit – vagy inkább amiben kezdenünk kellene magunkkal valamit, okosan. Miért? Például azért, mert mégiscsak magyarok vagyunk, vagy mi az Isten!