Szeged és környéke

2014.07.29. 21:19

Sírokat találtak a Dömötör-templom kiásott alapjában

Szeged - Megtorpant a dóm felújítása, az elbontott előlépcső alatt a Szent Dömötör-templom alapjaira és sírokra bukkantak a régészek. Előreláthatólag egy hét múlva folytatódhat az építkezés.

Dombai Tünde

– A Szent Dömötör-templom alapjait és sírokat találtak a szegedi Móra-múzeum régészei a dóm előlépcsőjének és a szabadtéri kiszolgálóegységeinek bontásakor. Több korszakból kerültek elő leletek, mert a dóm helyéről elbontott templomot többször is átépítették – tájékoztatott [namelink name="Szarka József"] régészeti és műtárgyvédelmi osztályvezető, a városi múzeum általános igazgatóhelyettese.

– A dóm részben ráépült az egykori Dömötör-templom területére; Szeged legrégibb műemléke, a 12–13. századi, gótikus Dömötör-torony ennek a templomnak a visszabontásakor került elő. A székesegyházat a barokk templom alapjain húzták fel, a gótikus templom több falszakasza pedig a szabadtéri játékok öltözőinek építésekor pusztult el. Amiket nem érintett sem a dóm, sem a szabadtéri, azok megmaradtak. A falak mentén kívül és belül középkori sírok bukkantak elő, az egyikben pártával, a másikban övcsattal.

A Szent Dömötör-templom alapjai mellett a kép bal oldalán látható középkori sírhelyeket tártak fel. Fotó: Schmidt Andrea

Kozma Gábor projektvezetőnek (zakóban) Szalai Zoltán (kék inges) építésvezető mutatja a kiásott romokat.
Fotó: Schmidt Andrea

Nagyjából kilenc sírhelyet ástak ki, de ezek ennél jóval több emberi maradványt tartalmaztak, hiszen akkoriban sűrűn egymásra temetkeztek. A régészek a szabályoknak megfelelően bejelentették a feltárás eredményét a járási építésügyi és örökségvédelmi hatóságnak.

– Várható volt, hogy találunk régi emlékeket a dóm turisztikai célú felújításakor, amelynek egyik legfontosabb eleme a látogatóközpont kialakítása. Kevés olyan régészeti lelete van Szegednek, amit ilyen örömmel lehetne fogadni, mint ezt. Ez a város megfogható történelme. A tervezett építészettörténeti kiállításban ezek a nagyszerű eredmények is helyet kapnak – mondta [namelink name="Kozma Gábor"] projektvezető, a Gál Ferenc Főiskola rektora.

A Szent Dömötör-templom alapjai mellett a kép bal oldalán látható középkori sírhelyeket tártak fel. Fotó: Schmidt Andrea

A Szent Dömötör-templom alapjai mellett a kép bal oldalán látható középkori sírhelyeket tártak fel. Fotó: Schmidt Andrea
[namelink name="Váncza László"] Ybl-díjas építész, a projekt főépítésze elmondta, a Szent Dömötör-templom építésének második és harmadik korszakából valók a falleletek. A 14. századi szentély íve és két támpillére került elő. Emellett a 14. századi hálóboltozatos gótikus templom alapja, amire a barokk korban, azaz a 15. században emelték a piarista templomot. A falakból az alapok, illetve háromsornyi tégla maradt fenn. 1958–1962-ben ezek köré épült a szabadtéri kiszolgálóegysége az előlépcső alatt; a romokat elfalazták, nem dokumentálták. Ezeket a mostani felújítás tervezésekor eleve régészeti ásatási területként kezelték, előzetes kutatásokat végeztek, ezért számítottak a leletekre. A dóm építésekor ezek azért őrződtek meg, mert csak annyit bontottak vissza, amennyi feltétlenül szükséges volt. A projektvezető szerint a dóm kocsifelhajtójának ez lett a tartószerkezete, minthogy ez teljesen általános építészeti megoldás volt.

A templomrom felbukkanása miatt az élet nem áll meg. Kozma Gábor úgy fogalmazott: ez inkább egy lehetőség, mint probléma. A Szent Dömötör-templom építésének történetét végigkísérheti majd a látogató a 14.-től a 18. századig. A Dóm téri egyházi építészettörténet 6 építési periódusa kézzelfoghatóan bemutathatóvá válik. Váncza Lászlótól megtudtuk, a most feltárt falmaradványok belsőépítészeti megoldással a látogatóközpontban lesznek láthatók.

A főépítész hozzátette: óriási vita előzte meg a fogadalmi templom helyének kiválasztását. Attól, hogy éppen a dóm építésekor került elő az Alföld legjobb állapotú gótikus épülete, a mostani felújításkor pedig újabb lenyomatait találták meg, azt erősíti, hogy ez az a szent hely, ahol ezer év óta építkeztek. Jelenleg egyeztetések folynak, bízik benne, hogy az ásatás maximum egyhetes csúszást jelent a szerkezetépítésben, de más technológiai vagy geometriai változtatást nem okoz. A sírok leleteit a muzeológusok szállítják el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!