Szeged és környéke

2011.07.07. 16:47

Sódar István ismét akcióban - az MSZP-Összefogás Szegedért Frakció sajtóközleménye

Szeged - Az alábbiakban változtatás nékül közöljük Tóth Károly önkormányzati képviselő közleményét az Ifjúsági Házban folyó újabb üggyel kapcsolatban.

Delmagyar.hu

"Elképesztő és felháborító, amit Sódar István a Fidesz –Jobbik által az Ifjúsági Ház élére kinevezett cégvezető április 25-i munkába állása óta művel.

Először is: nem nyitotta meg a szabadstrandot május 1-től a szegediek előtt - ezt csak a tulajdonos határozott felszólítására, két hónappal később tette meg. Másodszor: botrányos módon bezáratta a Belvárosi Mozit, amihez sem joga, sem felhatalmazása nem volt. Mint ismeretes, a tűzoltóság által kifogásolt tűzvédelmi hiányosság megszüntetése helyett egy sülysápi magasépítőtől olyan szakvéleményt szerzett be, amely szerint az épületet 180 millió forintból gyakorlatilag teljesen át kellene építeni – esetleg évek munkájával – az újbóli megnyitáshoz. Ehhez képest a tulajdonos önkormányzat 863 000 Ft-ból és hat napi munkával végeztette el a Belvárosi Mozi működéshez szükséges munkálatokat és szerezte be az engedélyt, ami Sódar Istvánnak 6 hónapig nem sikerült.

Most pedig olyan információkat, adatokat kér írásban az Ifjúsági Ház Kft alkalmazottaitól, amihez ismételten nincs joga. Törvénysértő módon szakszervezeti tagságukról kéri kötelezően nyilatkozni a dolgozókat.

Nem szabad tovább engedni ámokfutását, távoznia kell az Ifjúsági Ház Kft éléről. A közgyűlés következő ülésén - alkalmatlanságának ezzel az újabb bizonyítékával együtt - a szocialista és a Szabad Város Egyesület frakció ismételten kezdeményezi Sódar István munkaviszonyának megszüntetését."

Szeged, 2011. július 7.

Tóth Károly önkormányzati képviselő (MSZP-ÖSZE)
a Kulturális Bizottság tagja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!