Szeged és környéke

2009.10.23. 23:29

Sorra nyitnak a koripályák

Szeged - A megyében egyelőre csak Szegeden üzemel fedett korcsolyapálya, november végére azonban a szentesi is megépül. Vásárhelyen a polgármesteri hivatal előtt, a szabad ég alatt csúszkálhatunk decembertől. Makón jegelték a koripálya ügyét.

Bobkó Anna

– A piros betűs ünnepen is változatlan nyitva tartással várta a sportolni vágyókat a szegedi jégpálya – tudtuk meg Bánáti Antaltól, a Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatójától. A hétvégén a megszokottnál is nagyobb érdeklődésre számítanak. Ciklusonként általában 200–250 ember suhan a 30 méter széles, 60 méter hosszú pályán, de ilyenkor akár 400–450 korcsolyázó is jegyet vált. A felnőtteknek 700, a gyerekeknek 650 forintot kell fizetniük a kasszánál. A szolgáltatások között büfé, ruhatár, korcsolyaélezés és -bérlés is szerepel.

Tegnap már megtelt a műjégpálya Szegeden.  Fotó: Karnok Csaba

Tegnap már megtelt a műjégpálya Szegeden.
Fotó: Karnok Csaba

Mikulásra már a szentesiek is megtapasztalhatják a fedett korcsolyapálya előnyeit. Korábban megírtuk: 110 millió forintból jégcsarnokot épít telephelyén a Szentes-Frigó Kft. A tervek szerint 600 négyzetméteres – 20-szor 30 méteres – jégfelület várja majd a korcsolyasport szerelmeseit. A pályát egy 7 méteres belmagasságú, könnyűfém szerkezetes, fedett csarnokban alakítják ki, de úgy, hogy a csarnok oldalról csak ponyvaborítást kap. A jégpálya 20 fok alatt üzemelhet, így a tervek szerint a jövőben szeptembertől márciusig fogadná a korcsolyázókat.

Sorra nyitnak  a koripályák. DM-grafika

Sorra nyitnak a koripályák.
DM-grafika

Vásárhelyen minden évben decembertől februárig van fedetlen mobil pálya a Kossuth téren. A polgármesteri hivatal előtt felállított 30 méter hosszú, 13 méter széles pályát akkor üzemelik be, amikor 10 fok alá süllyed a hőmérséklet. Reggeltől estig csúszkálhatnak rajta a helyiek – ingyen. Egy-egy órára pedig a kezdők és a jéghokizók vehetik birtokukba.

Makón is felmerült az ötlet, hogy az önkormányzat a működési költséggel együtt 17 millió forintért – 4 hónapra – bérelne egy mobil létesítményt egy szlovák cégtől. Ehhez azonban az kellett volna, hogy a testület elfogadja az előterjesztést. Nem tudtak megegyezni, zért elnapolták a döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!