Szeged és környéke

2013.10.29. 13:48

Sorszámot húztak, hogy Gyurcsánnyal beszélhessenek

Szeged – Ma egész nap Szegeden tartózkodik Gyurcsány Ferenc, aki előbb az emberekkel beszélget, majd megtekint dolgokat a belvárosban.

Szabó C. Szilárd

Egész napját Szegeden tölti [namelink name="Gyurcsány Ferenc"]. A Demokratikus Koalíció elnöke egy szürke Skoda Superbbel érkezett Szegedre, amit ő vezetett. A Tisza Lajos körúti Postapalota irodaház levegőtlen földszintjén körülbelül hatvan, jobbára idős ember várta a pártelnököt. Gyurcsány ugyanis itt tart fogadóórát 11-től délután fél 4-ig. Nem új ez a forma a DK kampányában, hiszen Budapesten, a Szabadság téren délelőtt tíztől este nyolcig tartott maratoni fogadóórát a volt miniszterelnök.

Sorszámot húztak, hogy Gyurcsánnyal beszélhessenek.

Sorszámot húztak, hogy Gyurcsánnyal beszélhessenek.
Gyurcsány Ferenc rendel

Böjthe: Gyurcsány nemkívánatos személy Szegeden

Minden sajtóorgánum úgy tudta, hogy a Jobbik délelőtt 10 órától demonstrációt tart a Dugonics téren Gyurcsány Ferenc szegedi látogatása alkalmából. A helyszínen kiderült, nem demonstrációt, csak sajtótájékoztatót tart a Jobbik szegedi ifjúsági tagozata. [namelink name="Böjthe Sándor"] elnök elmondta, Gyurcsány Ferenc nemkívánatos személy Szegeden. Azért sem kívánatos, mert az ő kormányzása idején indult el a fiatalok tömeges elvándorlása az országból. Böjthe szerint az akarja kitakarítani a szobát, aki maga is odapiszkított. Szerinte ha valódi elszámoltatás történt volna, Gyurcsány ma nem a belvárosban sétálna, hanem a Csillag börtönben ülne. 

A DK vezetőjét taps fogadta a Postapalotában. Elmondta, úgy döntöttek, hogy nemcsak fórumokat, de fogadóórákat is tartanak országszerte, ahol mindenki elmondhatja egy-két percben a gondját, baját. Szegeden sorszámot húztak az emberek, hogy Gyurcsánnyal beszélhessenek. A DK helyi aktivistái szerint közel ötven sorszám fogyott el a fogadóóra kezdetéig. - Váltsunk pár szót, mondják el a problémáikat! Kérem a türelmüket. Egy kollégám felírja a nevüket, címüket, telefonszámukat, s ha a probléma megoldásában jutottunk valamire, akkor értesítjük önöket - mondta Gyurcsány Ferenc a fogadóóra elején, még mikrofonba, amit még mindenki hallott a Postapalota földszintjén. Ezután az odakészített kis asztalhoz ült egy idős férfival, aki az egyes sorszámot húzta, és a pártelnök a rá leginkább jellemző pózban, könyökölve, kézfejére támaszkodva hallgatta a panaszost.

Gyurcsány fegyverhordozója is beszélget

A beszélgetésből semmit sem hallottak a megjelentek, amit többen nehezményeztek. - Személyes dolgokról van szó, amit nem lehet kihangosítani - adott választ [namelink name="Csóti Zsombor"], a szegedi 2-es választókerület DK-s országgyűlési képviselőjelöltje arra a kérdésre, miért nem hallhatják a négyszemközti beszélgetést a megjelentek. Amíg Gyurcsány a kis asztalnál, addig hű fegyverhordozója, [namelink name="Gréczy Zsolt"] a tömegben beszélgetett a nyugdíjasokkal.

Böjthe szerint az akarja kitakarítani a szobát, aki maga is odapiszkított.

Böjthe: az akarja kitakarítani a szobát, aki maga is odapiszkított.
Gyurcsány Ferenc dolgokat tekint meg

A fogadóóra után sajtótájékoztatón mutatják be a megye DK-s országgyűlési képviselőjelöltjeit. Kíváncsian várjuk, kit indítanak a szentes-csongrádi körzetben, hiszen ott visszalépett a jelölt, [namelink name="Csehpál Etelka"] háziorvos. A sajtótájékoztató után, várhatóan négy óra körül Gyurcsány Ferenc rövid sétát tesz a szegedi belvárosban, ahogy a szervezők a meghívóban írták, a Tisza Lajos körút–Kölcsey utca–Kárász utca–Dugonics tér vonalon, ahol megtekinti a 2002 és 2010 között megvalósult fejlesztéseket. Ezután délután 5 órától lakossági fórumot tart az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban.

Gyurcsány Szegeden

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!