Szeged és környéke

2019.04.01. 10:56

Sosem volt igazságos a társadalom

A roma közösségek helyzetéről tartottak kerekasztal-beszélgetést Szegeden. Szó volt eseti megoldásokról, bemutatták a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium új tanulmánykötetét.

Munkatársunktól

A Millenniumi Kávéházban pénteken este a Debreceni Egyetem tanára, Biczó Gábor, az MTA Kisebbségkutató Intézetének kutatója, Kállai Ernő és Hajdú Géza romológus tartott kerekasztal-beszélgetést. A téma a roma–magyar együttélés volt napjainkban.


A legfontosabb, amit leszögeztek: minden közösségben, városban más a probléma, épp ezért eseti megoldásokról lehet csak beszélni. Hajdú Géza elmondása szerint Kiskundorozsmán is sajátos helyzet alakult ki, amikor a fiatal felnőtt romáknak szerettek volna segíteni szakmát szerezni.  Ahhoz el kell végezni az általános iskolát, az pedig további problémákat vetett fel.

 

Galéria kép


– Állítom, hogy úgy tudja jól végezni az ember a munkáját ilyen esetben, ha nem szakad el attól a közegtől, amit vizsgál – tanácsolta Hajdú Géza.


Kállai Ernő elmondása szerint soha nem volt igazságos a társadalom, egyenlőtlenségek mindig is lesznek. Úgy véli, az integráció kérdéskörét azok szemszögéből érdemes megközelíteni, akik részesei akarnak lenni az adott átlagnak. Segíteni kell az adott csoportot, ha feltett szándékuk fejlődni.Ennek szerves része persze az oktatás.


– Mindig meg kell vizsgálni, mekkora a cigányság lemaradása, és azt, hogy ezt a lemaradást hogyan lehet behozni – magyarázta. Nem lehet csak egy problémát figyelembe venni a sok közül. Hiába megy iskolába egy kisgyerek, ha otthon nem foglalkoznak azzal, hogyan teljesít ott. Akkor az otthoni helyzetre is megoldást kell találni. Dorozsmán például fejlődik a helyzet a roma tanodának is köszönhetően.

 

Galéria kép


Az este második részében bemutatták a Színvak könyvet, amely a cigány identitás mintázataival foglalkozik. A tanulmánykötet a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóinak közreműködésével jött létre, Povedák István szerkesztette.


Külön fejezetet szenteltek a cigányságnak a magyar irodalomban, de a roma példaképeknek is. Található benne interjú Bangó Margittal és Pisont Istvánnal is. A labdarúgó például arról is mesélt, érték-e hátrányok származása miatt. A vallás is megjelenik több fejezetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!