Szeged és környéke

2008.01.18. 19:15

Szabó Gábor hétvégéje: meglátogatja a lovait

Szeged - Jeles és ismert személyiségeket kérdezünk sorozatunkban arról, milyen programot választanak maguknak a hét végén, és azt szívesen ajánlják-e másoknak is. Ezúttal Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora mondja el, mivel tölti szabadidejét.

Fábián Barbara

Mivel a meteorológusok szép időt mondanak a hétvégére, [namelink name="Szabó Gábor"] rektor úgy döntött, a szabadban a barátaival múlatja szabad perceit. Egyébként is szívesen tartózkodik a levegőn. Szinte minden hét végén – ha a lehetősége megvan rá – az a programja, amit erre a szombatra is tervezett: lovait és egyúttal saját magát fogja megmozgatni. Barátja tanyáján él két lova, Lili báróné és Mátka, illetve a nemrégiben született kiscsikó, Csellő. Miután saját bevallása szerint minden hétköznapját „szobafogságban" tölti, ezért számára az jelenti a legnagyobb kikapcsolódást, ha valahova kimozdulhat. – Havat most szerencsére nem kell lapátolni, ezért úgy döntöttem, meglátogatom az állataimat – meséli a rektor.

Szombaton este a Rotary Klub báljára lesz hivatalos. A klub fővédnöki posztját is ő tölti be. – Ez a nagyszerű rendezvény szép nyitánya a báli szezonnak – szól [namelink name="Szabó Gábor"] véleménye.

[namelink name="Szabó Gábor"] szombat este a Rotary Klub báljára lesz hivatalos. Fotó: DM/DV
Ha nem a szabadban van, akkor magányos farkas módjára olyan programokat választ, melyekkel egyedül tud lazítani a dolgos hétköznapok után. – Szükségem van az otthon melegére, ezért ilyenkor leginkább olvasok – magyarázza. – Azokkal az e-mailekkel kezdem, amelyeket valamilyen okból kifolyólag hét közben nem tudtam megnézni és megválaszolni. Ilyenkor vásárolok meg és lapozok át minden egyes hetilapot. Ezenkívül könyveket is veszek a kezembe. Sőt! Párhuzamosan több kötetet is forgatok. Most éppen Benazir Bhutto életrajzát, illetve Badár Sándor és Horváth János Jappán című művét. Előbbinek azért is tragikus a története, merthogy akkor vettem a kezembe, amikor a pakisztáni politikus még élt. Kedvenceim a második világháborús történelmi regények, elemzések, illetve híres-hírhedt államférfiak életrajza.

Nem mondhatni, hogy a televízió rabja a rektor, de az igényes sportműsorok őt is lekötik. Az olvasóknak szóló egyik hétvégi programajánlata is ehhez kötődik, hiszen mostanában az Ausztrál Opent követi nagy érdeklődéssel. Éjszakai műsor, de megéri fennmaradni érte. Javasolja még, hogy aki teheti, szerezzen jegyet a fent említett Rotary-bálra, amely kiváló kikapcsolódást nyújthat.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!