Szeged és környéke

2019.05.10. 16:42

Szabó István és Mohácsiék is jönnek a következő évadban, 1984, Parasztopera és Időfutár a Szegedi Nemzeti repertoárján

Klasszikusok, kortársak, ősbemutatók, igazi ritkaságok - ezekkel vár a Szegedi Nemzeti Színház mindenkit a 2019/2020-as évadában. 14 új bemutatóval készülnek.

Tóth Anett

A következő évadra ismét 14 bemutatóval készül a Szegedi Nemzeti Színház. [namelink name="Alföldi Róbert"] Bulgakov-produkciójával kezdődik az új szezon szeptemberben. Ezt követi [namelink name="Horgas Ádám"] rendezése, a Színházi bestiák. – Ez egy nőközpontú darab, Angliában játszódik. Azokban az időkben, amikor először engedélyezték, hogy nők is felléphessenek a színházban. Ezt követi Puccini két egyfelvonásosa, a Gianni Schicchi és A köpeny, majd Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Tasnádi István és Vészits Andrea Időfutár című színműve. Ez egy ifjúsági darab, Barnák László főigazgató ezzel tér vissza a rendezéshez. Decemberben László Miklós Illatszertár című művét mutatják be a kisszínházban. Ő Molnár Ferenc kortársa volt, s ezt a darabot már az ország szinte összes színházában bemutatták. A nagyszínházban viszont a Mágnás Miska híres dalai csendülnek fel Peller Károly rendezésében, aki elárulta az egyik főszereplő nevét, aki nem más, mint a Kossuth-díjas Oszvald Marika.


Januárban sor kerül egy beavató opera-előadásra, mivel a színház célul tűzte ki a műfaj megszerettetését a fiatalokkal. – Öt éve volt utoljára Mozart-bemutatónk, most a Cosí fan tuttét vettük elő. Ez a nők hűségével kapcsolatos kételyekről szól, időnként kikacsintunk a nézőkre persze – mondta el [namelink name="Gyüdi Sándor"] operaigazgató.

Fotó: Karnok Csaba

Februárban szegedre érkeznek a K2 Színház fiatal művészei, [namelink name="Benkó Bence"] és [namelink name="Fábián Péter"], hogy megrendezzék a Ludas Matyit. A kisszínházban ezzel párhuzamosan egy ősbemutatóra készülnek majd. Mohácsi István megírta, Mohácsi János pedig megrendezi a Johanna című színművet. Márciusban ismét az operáé a főszerep. Wagner Tannhäuser című művét az Oscar-díjas filmrendező, Szabó István állítja színpadra. Áprilisban a kisszínházban egy igazi koprodukciót láthatunk: a népies-zenés krimiballadát, a Parasztoperát az Újvidéki Színházzal együtt játssza a szegedi társulat, méghozzá egy marosvásárhelyi rendezővel, így igazi határokon átívelő kulturális együttműködés ez.

 

A nagyszínházban közben egy igazi különlegességre készülnek majd, Orwell legendás 1984-ét mutatják be. Örökösei Magyarországon először a szegedi színháznak engedélyezték Horgas Ádám adaptációjának színpadra állítását.

[namelink name="Pataki András"], a Szegedi Kortárs Balett igazgatója elmondta, az idén is folytatódnak az IZP-pont előadások, és két új bemutatóval is készülnek. Mesés évaduk lesz, hiszen Juronics Tamás a Hamupipőkét – november – és Coppélia – február – meséjét mutatja be. Előbbi gyerekeknek szól, utóbbi már kissé horrorisztikus, így a felnőtteknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!