Szeged és környéke

2019.09.07. 18:38

Szakköröket hirdet az Agóra

Egész héten nyílt hetet, pénteken pedig nyílt napot tartottak a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol az egész család számára kínálnak szakköröket.

Több mint harminc csoport várja a jelentkezőket különböző érdeklődési körben egészen egyéves kortól a nyugdíjasokig minden korosztály számára. Van bábjáték, zsonglőrsuli, robotika a kisebbeknek, zenekar, fotó-, filmes, színjátszó szakkör és informatika érettségi előkészítő a nagyobbaknak, a gombfoci, kézműves foglalkozás, tánc, torna, jóga és kórus pedig nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek és az idősek számára is elérhető. A szakkörök havi részvételi díja fejenként 2500–4000 forint.


Szintén a Szent-Györgyi Albert Agórában meghirdette óvodásoknak szóló műsorát a Százszorszép Színház, amely havonta egy előadást mutat be az érdeklődőknek. A Fogiszínház Az elvarázsolt egérkisaszszony című meséje nyitja a sort október 8-án, kedden 10-kor. Novemberben a Kisherceget, januárban pedig a Pöttyös Panni című darabot mutatják be. Decemberben karácsonyi koncerttel készül a MintaPinty nevű zenekar. A négy előadásra szóló bérlet 4800 forint, amelyet két részletben is lehet fizetni, a belépőjegy 1500 forint. A csoportoknak a részvételi szándékukat október 1-ig kell jelezniük. A bérletek fizetési határideje október 8.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!