Szeged és környéke

2011.09.02. 21:02

Szappanellenőrzés a pszichiátriai otthonban

Ópusztaszer - Nem sérülnek az ápoltak emberi jogai az ópusztaszeri pszichiátriai otthonban, az intézmény törvényesen működik – a kormányhivatal kistérségi tiszti főorvosának vizsgálata alapján. Az otthont egy szervezet jelentette föl. Az igazgató arra számít, hogy ezzel még nem zárult le az ellenőrzések sorozata.

Bakos András

„Visszásságok az ópusztaszeri pszichiátriai otthonban" – ezzel a címmel juttatta el észrevételeit lapunkhoz is az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű szervezet. A kommüniké szerint az otthon lakóitól „sorban vonják meg" „az elfogadható élet feltételeit", mióta a megyei közgyűlés májusban leváltotta az addigi igazgatót, Lajos Tibort. Ő júliusban nyilatkozott arról, mi mindent sérelmez, amióta eltávolították. A szervezet őrá, valamint egy aktivista személyes tapasztalataira, ápoltak és dolgozók elmondására hivatkozik, amikor emberi jogi sérelmeket említ. Eszerint a lakók „mostanában már nem kapnak tusfürdőt, szappant", saját pénzükből vesznek vécépapírt, villanyégőt, az étkezés minősége romlott, az étel mennyisége csökkent, maximum egy szelet kenyér jár az ebédhez, és eltűntek az asztalterítők. Megszűntek a foglalkozások. Míg korábban rendszeresen felléptek falunapokon, és többen szakképesítést szereztek, kirándulásokra mentek, ezek a lehetőségek megszűntek.

A levél alapján [namelink name="Kovács Ferenc"], a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi, Kisteleki, Mórahalmi Népegészségügyi Intézetének kistérségi tiszti főorvosa tételes vizsgálatot kezdeményezett az otthonban. A tisztségviselő megállapította, hogy a bejelentésben foglaltak az ellenőrzés tükrében nem felelnek meg a valóságnak, és nincs szükség arra, hogy a hatóság intézkedjen. Ez azt jelenti, hogy a tisztálkodást, az étkezést, a mindennapi élet higiéniáját és a feltételeket megfelelőnek találta a hivatal, és a működés törvényes.

Ez nem föltétlenül mond ellent annak, hogy a lehetőségek jobbak voltak, mielőtt a fönntartó, a megyei önkormányzat takarékossági okokból összevonta intézményeit – hozzácsatolva az ópusztaszeri otthont a kistelekihez. Az intézményben jó néhány, a lakók rehabilitációját szolgáló eszköze van a korábbi igazgató, [namelink name="Lajos Tibor"] alapítványának, de ezeket az otthon már nem használja – az alapító pedig még nem vitte el. Nincs jó kapcsolat a leváltott és a mostani vezető között.

A lezárult vizsgálatról Kovács Ferenc levélben tájékoztatja a szervezetet és a fönntartó megyei önkormányzatot is. [namelink name="Dobos János"], az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért szóvivője azt mondta, megvárják a hivatalos értesítést, az után nyilatkoznak, és örülnek, ha nincs semmi gond. Ám korábban tapasztalták, attól, hogy az ÁNTSZ rendben talál valamit, még lehetnek hiányosságok. Meglehet, más hatóság mást derít ki. Dobos János kérdésünkre azt válaszolta, szervezetüket valóban a Szcientológiai Egyház hozta létre. Ám nem az egyház, hanem ők foglalkoznak a pszichiátriákon kezelt emberek jogi sérelmeivel, valamint „a visszaélések feltárásával és kivizsgálásával".

[namelink name="Berta Árpádné"], az otthon mostani igazgatója mindvégig biztos volt abban, hogy törvényesen működnek. Sajnálja, hogy az intézménynek, lakóinak és dolgozóinak ilyen tortúrát kell elszenvedniük. Az intézményvezető azt mondja, az igazgatóváltás óta jó néhány vizsgálatot átéltek, és arra számít, hogy ezzel még nem fejeződött be az ellenőrzések sora.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!