Szeged és környéke

2007.06.11. 16:19

Százmilliókat spórolt a tél

A szegedi hőszolgáltató júniusban, a Dégáz pedig év végéig számol el fogyasztóival. Annyit már tudni, hogy a távfűtéssel félmilliárdot, a gáz negyedét spórolták meg a szegediek. Aki gázzal fűt, átlagosan ötödével használt kevesebbet. De nem feltétlenül minden számla lesz negyedével-ötödével kisebb.

Dombai Tünde

– Húszezer forintot takarított meg nekem a tavaszias tél a távfűtésben. Kapok gázártámogatást, az nagyjából fedezte a távhődíj ötvenszázalékos emelkedését és az inflációt. A leolvasás után tavaly húszezer forintot kellett pluszban befizetnem, most semmit – mutatta az egyenlegét Sándor Istvánné a szegedi Maros utcában.

A több mint huszonhétezer szegedi lakás közül tizenegyezerben működik hőmennyiségmérő, a többi lakóval hagyományosan légköbméter alapján számol el a Szegedi Hőszolgáltató Kft. – június végéig. [namelink name="Básthy Gábor"] ügyvezető igazgató elmondta, többet spóroltak a szegediek az előzetes becsléseknél. Negyedével kevesebb gázt fűtöttek el, mint tavaly. Ezért 500 millió forinttal kevesebbet fizetnek a fűtésükért. A városlakóknak nem automatikusan csökkentik negyedével a számláit; elszámoláskor először a több mint 15 ezer fogyasztó állami gázár-kompenzációját rendezik, aztán az egyes fogyasztók tartozását csökkentik, és a fennmaradó összeget számítják be a következő számlákba.

Százmilliós számlatartozások

Segített spórolni az enyhe tél, mégsem csökkent a társaságok kintlévősége. A Szehőnek továbbra is 340-360 millió forinttal tartoznak a szegediek, és – az igazgató szerint – újratermelődnek a ki nem fizetett számlák. A Dégáznál nem árulták el, mennyivel adósak az ügyfelek. Csak annyit közöltek: november óta négyszeresére nőtt a Csongrád megyei tartozás, és ez még átlagosnak mondható helyzet.

Visszafizetésről is szó lehet, ám ahhoz az ügyfeleknek külön nyilatkozniuk kell az ügyfélszolgálaton. A bevételkiesésbe nem rokkan bele a Szehő, mert a gázfogyasztásért számlázott díjakat egyébként teljes egészében gázvásárlásra költi.

A megye 162 ezer gázfogyasztójáról nem nyilatkozott ennyire közlékenyen az Égáz-Dégáz Zrt. ügyfélszolgálati igazgatója. Iváncsics Sándortól annyit sikerült megtudnunk, hogy egy átlagos család – amelyről feltételezzük, hogy 1600-1800 köbmétert fogyaszt egy évben, és 180 ezer forintot fizetne a gázért – nagyjából az ötödével, vagyis 36 ezer forinttal fűtött kevesebbet. Mivel a gáz ára növekedett hét százalékkal, és a gázár-támogatási rendszer is gyökeresen átalakult, sokaknál nemhogy csökkent volna a gázszámla, hanem még emelkedett is. Dotációt több mint 86 ezren kaptak a megyében, a többiek piaci áron vásárolták a gázt.
A Dégáz év végéig számol el ügyfeleivel. Visszatérítés csak az éves leolvasás után és az elszámoló számla kézhezvételét követően kérhető. De akkor is kizárólag abban az esetben, ha a fogyasztó minden fizetnivalóját teljesítette. Ha az ügyfelek nem akarják, hogy a gázszolgáltató a következő számlákba számítsa be a megtakarított összeget, akkor írásbeli nyilatkozatot kell küldeni a társaságnak, és külön kell kérvényezni a pénz visszafizetését.

Címkék#GDF Suez

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!