Szeged és környéke

2009.08.03. 23:45

Szeged közterületein is figyel a Nagy Testvér

Szeged - Nyolc köztéri kamera működik Szegeden. Elhelyezkedésükről nincs térkép, pedig az adat közérdekű. A rendőrség elrettentő hatására hívja fel a figyelmet, míg ellenzői szerint a magánszférát sérti a kamerák működése.

Justyák Péter

– Szeged közterületein nyolc kamera működik, de számuk várhatóan jelentősen növekedni fog – jelenti ki Szenti Szabolcs. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint a berendezések szerepe a bűnmegelőzésben és a felderítésben kiemelten fontos. Hozzáteszi: a „közforgalom előtt megnyitott magánterületeken" – például a bérházak udvarán – található hasonló berendezések pontos száma ismeretlen.

A csongrádi megyeszékhely készülékei a nap 24 órájában működnek. Az ezekkel készített felvételeket egy monitorszobában egy-egy személy felügyeli. A kamerák megfigyelői nyugdíjas rendőrök, sokéves szakmai tapasztalattal. Hang nem tartozik az eszközökhöz, a felvételeket általában 48 órán át őrzik. Csak akkor vizsgálják tovább a képeket, ha felmerül valamilyen bűncselekmény gyanúja.

Nyilvános adatok

A mintegy 650 budapesti térfigyelő kamera adatai nyilvánosak. Két évvel ezelőtt döntött így a Legfelsőbb Bíróság a Társaság a Szabadságjogokért nonprofit szervezet által a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen indított perben, mivel utóbbi az általuk működtetett térfigyelők adatait nem adta ki.

A szegedi kamerák pontos elhelyezkedéséről annak ellenére sem készült térkép, hogy az jogilag közérdekű adatnak minősül. A berendezések működésére figyelmeztető tábla csak azokon a területeken található, amelyeket azok megfigyelnek – így például a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség Moszkvai körúti épülete előtt. Külön kategóriába szokás sorolni a közlekedésrendészeti kamerákat, illetve a felvevőkészülékkel rendelkező rendőrségi gépjárműveket. Szegeden ezek közül egy sem teljesít szolgálatot.

A köztéri megfigyelés jogosságát sokan vitatják, köztük a Társaság a Szabadságjogokért nonprofit szervezet. Arra hivatkoznak, hogy eddig még nem készült olyan tudományos jellegű írás, ami összefüggést mutatna a térfigyelés és az eredményes bűnüldözés között. Vannak azonban ennél radikálisabb megoldással előálló állampolgárok is: ők a köztéri kamerák rongálásával vagy ellopásával fejezik ki véleményüket. Például azok a fiatalok, akik még 2007-ben rongáltak meg és loptak el egy kamerát egy zuglói irodaház homlokzatáról. Szegeden nem történt hasonló bűncselekmény.

Címkék#jog#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!