Szeged és környéke

2017.06.27. 07:32

Szeged világváros: holland nyugdíjasok parkoltak lengyelek mellé a Partfürdőn

A Maastrichtből érkezett Frans és Marie-José van der Poel a hétfő délelőtt hirtelen leszakadó esőben érkezett meg az újszegedi Partfürdőre, miközben a lengyel Paradowski gyerekek az egyik fából készült, tetővel ellátott pihenőhelyen várták, hogy elálljon a zápor.

A. T. J.

– 1985-ben jártunk először Magyarországon. A két fiunkkal három hetet töltöttünk a Balatonon és Budapesten – kezdett mesélni a holland Maastrichtből érkezett Frans van der Poel, miközben Volkswagen Tuaregjéről felesége, Marie-José segítségével lecsatlakoztatta lakókocsijukat. Ekkor Frans elegánsan távirányítót húzott elő a zsebéből, és a vadonatúj, minden luxussal felszerelt 20 ezer eurós (6 millió forintos) Knaus Südwind Silver Selection típusú lakókocsi gombnyomásra beparkolt a kiválasztott helyre.


Azaz csak beparkolt volna, mert a távirányítással végzett műveletet akkora felhőszakadás zavarta meg, hogy félbe kellett hagyni. Frans előkapta elektromos csavarhúzóját, és letekerte a lakókocsi hátsó stabilizáló talpait, majd a járműben kerestünk menedéket.

Szegedi pihenő. A lengyel Pawel Paradowksi négy gyermekével egy éjszakát töltött a Partfürdő kempingben. Idén Törökország a cél, jövőre elmennek Afrikáig. Fotók: Frank Yvette

A nyugdíjas házaspár elmesélte, május elseje óta vannak úton, összesen 5000 kilométert vezetnek. Bejárták Albániát, Macedóniát, Montenegrót és Horvátországot, útjuk utolsó szakaszát Magyarországon teszik meg. Magyarországi körutazásuk célpontja Neszmély, ahol csónakázni szeretnének. Van der Poelék ugyanis egy felfújható csónakot is hoztak magukkal, hozzá illő motorral.


Elárulták, Szegedről szinte semmit nem tudnak, de alaposan felkészültek, kiterítették Magyarország térképét, ahol minden kempinget kékkel jelöltek, városunk látnivalói közül pedig a szecessziós Reök-palotát és a zsinagógát nézték ki maguknak. Azt mondták, addig maradnak, ameddig jól érzik nálunk magukat.


Amíg beszélgettünk, a lengyel Pawel Paradowksi parkolt le Volkswagen Caravelle-jével a közelben. A Komorówból érkezett építész négy gyermekével egy éjszakát töltött Szegeden, már indultak is tovább. A három fiú és a hatéves kislány az egyik fából készült, tetővel ellátott pihenőhely alatt várta a ki a felhőszakadást, és hogy édesapjuk visszaérkezzen az egyik szervizből. – Valami gond volt a kocsival, de már rendben van. Három éve már jártunk itt. Tökéletes a kemping elhelyezkedése, közel van a belváros, itt egy élményfürdő, ahol a gyerekek is jól érzik magukat. Sajnos a feleségem nem tudott jönni, dolgoznia kell – magyarázta.


Pawelék vasárnap indultak útnak, közel ezer kilométert vezetett, de ez még csak az első része az utazásnak: Romániába, Bulgáriába, Görögországba és Törökországba tartanak. A családfő elmesélte, egyetemistaként stoppal jutott el Afrikába, ezért az a terve, hogy jövőre Marokkóig mennek autóval, ami egy 8000 kilométeres túra lesz.


A lengyel építész sajnálattal hallotta, hogy idén már nem nyitott ki a Belvárosi híd alatti Pajta, ahol korábban halászlét ettek. Így a Boci tejivóba sétáltak át ebédelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!