Szeged és környéke

2019.04.05. 19:54

Szegeden versenyeztek a jövő szobrászai - fotógaléria

A Tömörkény-gimnázium adott otthont a XXII. Országos Mintázásversenynek: a győztesek a továbbtanulásnál is előnyt szereznek.

Timár Kriszta

Tizenöt iskola 29 versenyzője mérte össze tudását Szegeden, a XXII. Országos Mintázásversenyen. A művészeti képzésen részt vevő 13. évfolyamosok legjobbjainak seregszemléje ez: a győztesek a továbbtanulásnál is előnyt szereznek. A Tömörkény-gimnázium adott helyet idén a versenynek, ahol a résztvevőknek 9 óra alatt kellett szobrot készíteniük egy modellről, majd még egy négyórás kreatív feladat is várt rájuk: adott alapanyagokból és egy kulcsszó alapján térbeli plasztikát készítettek.

 

Szegeden versenyeztek a jövő szobrászai - GALÉRIA. Fotó: Kuklis István

A versenyzők elmondása szerint a legnehezebb, hogy tanári instrukciók nélkül, időre kellett dolgozniuk. Az viszont egyiküket sem zavarta, hogy látják, ugyanarról a modellről ki milyen szobrot készít, hiszen számukra egyik sem szebb vagy jobb: mindenki olyan alkotást hozott létre, melyben saját stílusát is megmutatta.


Ahogy megfigyeltük, a legnehezebb dolguk a modelleknek volt, akik

 

45 percig gyakorlatilag mozdulatlanul ültek, miközben a művészpalánták hosszasan nézegették őket, időnként pedig a méretarányok miatt méregették is őket.

Ezt látva fel sem tettük azt a kérdést, hogy a tízperces szüneteket miért modellszünetként emlegették.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!