Szeged és környéke

2016.07.10. 09:53

Szegedi gyógytornászával már egy gombostűt is felvesz Kulka János stroke-ja után - exkluzív fotók!

Szeged, Budapest - Még szegedi gyógytornásza, Kalmár Nagy Klára Laura sem akarta elhinni, olyan gyorsan halad a módszerével Kulka János felépülése. Nem egészen három hónappal a stroke-ja és féloldali lebénulása után a színművész már teniszütővel gyakorol, de képes egy gombostűt is felemelni.

Dombai Tünde

– Jól vagyok. Gyógytornász segít a mozgás javításában, logopédus pedig a beszédkészség visszaszerzésében. Klári milyen gyógytornász? Nagyon jó – mondta el érdeklődésünkre tizenegy héttel a stroke-ja után az 57 esztendős [namelink name="Kulka János"]. Azt is megtudhattuk, hogy [namelink name="Kalmár Nagy Klára Laura"] mozgásterapeutával még gyerekkorukból, Szegedről ismerik egymást. Betegsége előtt a Kossuth-díjas színművész tavaly novemberi szegedi koncertjén találkoztak utoljára.

A negyvenedik percben

Kilenc nappal gyerekkori barátjának életmentő agyműtétje után a szegedi gyógytornász a család kérésére kezdte el kezelni. Bejárt hozzá az intenzív osztályra, hogy a saját módszerét alkalmazza – az intézményi rehabilitációs gyakorlatok mellett. Azóta hetente kétszer-háromszor felvonatozik a fővárosba, hogy páciensét három-három órán keresztül tornáztassa. Kalmár Nagy Klára Laura elmondta, nem várt nagy lendülettel haladnak. Hihetetlen volt számára is, hogy az első kezelés negyvenedik percében a betege elkezdte mozgatni az addig magatehetetlen jobb kezét. Öt héttel a műtét után a kezelőorvosa hazaengedte a színművészt. Azóta a szakember az otthonában gyakoroltatja vele a mindennapokhoz szükséges mozgásformákat.

Gombostűt felemel

Özvegycsinálónak mondják az orvosok azt az eret, ami Janó agyában sérült. Nem véletlenül. Aki túléli a hasonló vérrögképződést és operációt, még általában hetekig mozdulatlanul fekszik. Ehhez képest ő már fel tudott állni úgy, hogy megtartotta a jobb lába, ami másoknál erőtlenül összecsuklik – meséli a közös eredményeikről a terapeuta. – Azóta találkozásról találkozásra ügyesebb, erősebb. Tegyük hozzá, ebben szerepe van annak, hogy a betegsége előtt jó kondícióban volt, a lehető legkorábban elkezdtük a kezelését, valamint kezdettől önállóan is hatalmas akaraterővel és fegyelmezetten gyakorol.

 

A színművész előtt nincs akadály. Még gyengébb a jobb karja, mint a bal, de fegyelmezetten erősíti Kalmár Nagy Klára Laura módszerével. Fotó: Kalmár Nagy Klára Laura gyűjteményéből

A színművész előtt nincs akadály. Még gyengébb a jobb karja, mint a bal, de fegyelmezetten erősíti Kalmár Nagy Klára Laura módszerével. Fotó: Kalmár Nagy Klára Laura gyűjteményéből

– Mindezeknek köszönhetően Janó nem egészen három hónappal a műtét után szendvicset készít, késsel-villával eszik, ír, autót vezet, teniszütővel gyakorol, jár-kel, mint maga vagy én. Sőt még olyan finommozgásokra is képes, mint hogy gombostűt vegyen fel az asztalról, és a hegyével megérintse a felületét. Nincs előtte akadály. Még az én módszeremmel sem értünk el senkinél ilyen gyors felépülést. Eddig ilyen eredményekhez legalább fél évre volt szükség. Feltételezésem szerint az a meghatározó különbség, hogy műtét után ennyire korán senkinél nem alkalmaztam a módszeremet. Most Janó jobb keze valamivel gyengébb még, mint a bal, ezért az erősítése a célunk, továbbra is folyamatosan a hagyományos gyógytorna mellett – hangsúlyozta a terapeuta.

Lehetetlen jósolni

– Őrült szerencsém, hogy ennyire szeretem, amit csinálok. Sebész bátyámtól, Kalmár Nagy Károlytól és fül-orr-gégész főorvos édesanyámtól, Stepper Magdolnától tanultam, hogy nem a betegséget, sérülést, hanem az embert látom, vele foglalkozom – árulta el a szakember sikere hátteréről.


Elmagyarázta, az a módszerében az újdonság, hogy előtte nem létezett olyan eljárás a gyógyszereken kívül, amivel a sérült agyat stimulálnák. Magyarán nem csak megvárják az agysérülés után, hogy magához térjen a központi idegrendszer. Helyette becsapják, és olyan jeleket küldenek neki a perifériáról, vagyis a mozdulatlan kéz felől, mintha az mozogna. Erre az agy sérült része egyre élénkebben reagál.


Ráadásul érdekes módon az agynak nemcsak a kezet, hanem az egészét, így a lábat működtető részét is elérik, serkentik. A módszer klinikai vizsgálataihoz Kalmár Nagy Klára Laura a szegedi Vécsei László neurológus professzortól kapott támogatást. Hogy ezzel kinél milyen végső eredményt lehet elérni, illetve milyen tünetek maradnak vissza – lehetetlen megjósolni.

Kalmár-módszer

A Kalmár-módszer lényege, hogy agysérülés után féloldali bénultaknál, és újszülöttek esetében is nagymértékű állapotjavulást ért el speciális gyógytornával és rendszeresen alkalmazott rugalmas szalagokkal. Ehhez a különleges tapaszokat jól meghatározható anatómiai képletek mentén pontosan kell felragasztani.


A mozgásterapeuta egy szerencsés véletlennek köszönhetően jött rá a színes tapaszok jótékony hatására, amiket egyébként régóta használnak ízületi kezelésekre, sportsérülésekre, fájdalomcsillapításra. A működési elvét és a belőle készült oktatóanyagot fia, [namelink name="Németh Lukács"] biofizikus írta le. A módszer előnyei közül kiemelte, nem tartalmaz hatóanyagot, csakis a tapaszok biomechanikai hatására alapozva a szervezet saját regenerálódó képességét turbózza fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!