A Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja (STEP) nemrégiben tartotta meg első fórumát az Agórában, amelyen többek között a tanárok és a diákok leterheltségéről, az intézményi autonómiáról és az érdekvédelem lehetőségeiről esett szó. A STEP éppen azért alakult meg március elején, hogy időről időre fórumokat szervezzen oktatási kérdésekről, valamint a tanárokat, diákokat és a szülőket érintő problémákról. Úgy vélik, ha tudnak egymásról, és hisznek a közösségek közötti szövetségek erejében, hatékonyabban tudják érvényesíteni az érdekeiket. Együtt – lépéselőnyben – ez volt a szlogen az első rendezvényük meghívóján.
Guba János alapító tag úgy nyilatkozott, kicsit leült az a folyamat, ami elindult a pedagógustársadalomban, és úgy vélik, helyi szinten kell, kellene megoldani a problémákat. – Nem egy esetben tapasztaljuk, hogy a megosztottság intézményen belül is egymás ellen tudja fordítani a pedagógusokat. Az lenne a fő cél helyben, hogy a kommunikáció erősítésével idővel akcióképesebb legyen a pedagógusközösség – mondta egy másik alapító tag, Mészáros Imre.
A STEP Facebook-oldalát már több mint százan kedvelik és követik. Itt olvastuk a platform állásfoglalását a
Közép-európai Egyetemről (CEU). Többek között azt írták, hogy megdöbbentek és értetlenül állnak az április 4-én elfogadott lex CEU miatt. „Számunkra elfogadhatatlan, hogy utólagos törvényi szabályozással lehetetlenítsenek el tekintélyes szellemi műhelyeket, nemzetközileg is elismert oktatási intézményeket. (…) Szeged egyetemi város, így különösen érzékenyen érint és aggodalommal tölt el bennünket a központosító politikai akarat újabb térnyerési szándéka. Ezért az egyetemi dogozók és a leendő egyetemistákat tanító pedagógusok nevében is határozott tiltakozásunkat fejezzük ki a felsőoktatás autonómiáját durván megsértő törvénymódosítás ellen!” – olvasható a STEP állásfoglalásában.
