Szeged és környéke

2008.12.09. 21:08

Szegedi tömegközlekedés - tarifaemelésre készülnek

Szeged - Emelné 9,5 százalékkal a tömegközlekedési díjakat Szeged önkormányzata. Annak ellenére, hogy tavaly decemberben 3 évre előre meghatározta az árakat, és hogy 12 hete zuhan a benzinár, plusz a jövő évi inflációt is csak 4,5 százalékosra becsülik. Pénteken dönt a közgyűlés a tarifákról.

Újszászi Ilona

Ígéretét megszegve tarifaemelésre készül Szeged önkormányzata. Átlagosan 9,5 százalékkal növelnék az utazás árát a tömegközlekedési járműveken. A díjemelést – a korábbi tervekkel ellentétben – egyszerre hajtanák végre, jövő év elején. Pedig tavaly decemberben a Tisza-parti város közgyűlése 3 esztendőre előre, évenkénti kétszeri áremeléssel határozta meg a 2008., 2009. és 2010. évi helyi közösségi közlekedési tarifákat.

– A tömegközlekedés fenntartásának alig több mint a felét fizetik ki az utazók, a többit közpénzből finanszírozza a város – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Nagy Sándor. A városfejlesztési alpolgármester közpénznek tekinti az SZKT saját bevételeit és az egyéb támogatásokat. Például a nyugdíjasbérletekhez adott állami kiegészítés mértéke évek óta változatlan – tette hozzá. Az emelés okai között említette az utasok számának 1-2 százalékos csökkenését, amivel arányosan nem rövidülhet például a hálózat, nem olvadhat a járatok száma, mert sérülne a szolgáltatás színvonala. Tarifanövelő érvei között szerepelteti az SZDSZ-es politikus az infláció változását is: a pénzromlást idén 6,4 és jövőre 4,5 százalékra becsülik – a tervezett 4,8 és 3 százalékkal szemben.

Többe kerül a bérlet jövőre. Fotó: Frank Yvette

Többe kerül a bérlet jövőre.
Fotó: Frank Yvette

A hétköznapi közlekedő viszont úgy számol: tizenkettedik hete zuhan az olajár, vagyis szeptember vége óta összesen 58 forinttal perkál kevesebbet az üzemanyagért a helyi járatú autóbuszok üzemeltetője is. Mától annyit fizetünk a benzinért, mint 2000 májusában, a gázolajért pedig a 2005 nyári árat. Ezért a 232, illetve 256 forintért még a városban araszolva is gyorsabban leküzdjük a tömegközlekedést, mint ha kifizetnénk az üzemanyag literenkénti árához közeli jegytarifát (jövőre 240-300 forintot). Ráadásul a tervezett díjemelési arány felénél is kisebb a várható infláció.


– Nem szavazzuk meg az MSZP–SZDSZ koalíciós városvezetés tarifaemelési javaslatát – jelentette ki kérdésünkre Hüvös László, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője. – Már a 2006–2007 közötti, két lépésben végrehajtott, összesen 50 százalékos díjemelést is indokolatlannak tartottuk. Az állami támogatás mértékének változatlanságáért saját kormányát és nem az utasokat kellene büntetnie a szegedi városvezetésnek. Ugyanakkor meg kellene állítania az utasszám csökkenését, hiszen az elektromos tömegközlekedés már elkezdett, 29 milliárd forintos nagyprojektje eredményeként kialakult új pályarendszer csak akkor lesz fenntartható, ha azt legalább annyi szegedi használja, mint a jelenlegit. A most tervezetthez hasonló tarifaemelés következményeként viszont az eddiginél is többen ülnek autóba, pattannak biciklire – szállnak ki a tömegközlekedésből.

A 2008-ban vásárolt jegyeket 2009-ben is használhatjuk

A 2007. december 31-ig megvásárolt (régi grafikájú, könnyen hamisítható) vonaljegyek (elővételben váltott menetjegy, járművezetői jegy, kedvezményes vonaljegy) 2008. december 31-ig érvényesek, és 2009-ben már nem jogosítanak utazásra. A 2007. december 31. után vásárolt -már új grafikájú- vonaljegyek korlátlan ideig használhatóak fel utazásra.

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!