Szeged és környéke

2019.02.19. 13:02

Szegedi Tudós Akadémia: ismét Nobel-díjas tudós érkezik a városba

A kutatók a háromnapos program során személyesen is találkoznak az élettudományok iránt érdeklődő középiskolásokkal és egyetemistákkal.

Erwin Neher német Nobel-díjas biofizikussal és feleségével, Eva-Maria Neher biokémikussal, az XLAB Kísérleti Laboratórium alapítójával és igazgatójával találkozhatnak a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó program, a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) növendékei a Tisza-parti városban vasárnaptól - tájékoztatták a szervezők az MTI-t. 


A Nobel-díjasok és tehetséges diákok tizenharmadik találkozóján a tudományos elismeréssel 1991-ben kitüntetett kutató az agyi jelekről, felesége pedig a természettudományos oktatásról tart plenáris előadást. A kutatók a háromnapos program során személyesen is találkoznak az élettudományok iránt érdeklődő középiskolásokkal és egyetemistákkal.

 

Erwin Neher 1991-ben kapott orvostudományi Nobel-díjat Bert Sakmann-nal együtt a sejtek ioncsatornáinak működését illető felfedezéseiért és a folt-feszültségzár (patch clamp) méréstechnika kidolgozásáért. Felesége a göttingeni XLAB létrehozója, ahol aktív kísérleti munka során mélyítik el a középiskolás diákok természettudományos ismereteit.


A tudósakadémiát Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát. Elindították azt az egyedülálló, a résztvevők életét 16 és 36 éves koruk között - a hagyományos iskolarendszerrel párhuzamosan - végigkísérő programot, mely képes arra, hogy hazánkban tartsa a legkiválóbb természettudományos érdeklődésű diákokat minőségi képzés és megfelelő anyagi juttatás biztosításával.


A hazai és nemzetközi mentorok részvételével működő rendszer már hatodik éve sikerrel működik Szegeden, a programhoz már az ország 123 gimnáziuma csatlakozott már több mint ezer diákkal. A kezdeményezés részeként Szegeden és Hódmezővásárhelyen képzési központokat alakítottak ki, ahol a fiatalok megismerkedhetnek a biológiai kutatási módszerek alapjaival.


Az SZTA 2013-ban létrehozta a Szent-Györgyi Talentum Díjat, melyet az elmúlt egy-két évben publikált, nemzetközi szinten is meghatározó felfedezésért ítélnek oda. Emellett feltétel, hogy a díjat olyan szegedi tudós kapja, aki - a díj névadójához, Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan - a felfedezéséhez kapcsolódó kutatói munka jelentős részét a Tisza-parti városban végezte. Az elismerést hétfőn este gálaműsoron adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.


 

Címkék#Szeged

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!