Szeged és környéke

2009.02.18. 18:41

Székhelyi szerzői estje a Madáchban

Írásba adom címmel ma este mutatják be a Madách Színház Tolnay Szalonjában Székhelyi József önálló szerzői estjét.

Munkatársunktól

– A Madách Színház stúdiójában 17-18 évvel ezelőtt Mácsay Palival, Békés Italával és másokkal együtt én is lehetőséget kaptam arra, hogy önálló esttel is bekerüljek a teátrum repertoárjába. Akkoriban, a rendszerváltás utáni években kezdett foglalkoztatni, hogy összeállítsak egy könyvet azokból a „firkálmányaimból", amelyekről úgy gondoltam, talán irodalmi értéket is képviselnek, és lehet irántuk érdeklődés – meséli Székhelyi József színművész, akinek önálló szerzői estje olyan sikert aratott, hogy Budapesten 46-szor játszotta, Kecskeméten, Pécsett és Szombathelyen is előadta.

– Az est forgatókönyvét a Pátria Kiadó átvette, és 1992-ben Szófotó címmel megjelent az első könyvem. Ezen elpimaszodva kezdtem újabb könyvet írni: 1996-ban megjelent az Ombudsman a súgólyukban, az ezredfordulón pedig a Díszgráfia című kötetem. Az új, kétrészes estem – amelynek premierjét az egykori Madách-stúdió helyén Tolnay Szalonként működő elegáns teremben csütörtökön este fél 8-kor tartom – tulajdonképpen az Írásba adom címmel futó régi műsorom reinkarnációja. A régi és az azóta született írásaimból egy „best of" válogatást adok a közönségnek. Puritán a közeg: egy fotel, egy kisasztal és egy szép állólámpa. Jó másfél óra egy pici szünettel. Mivel máris elég nagy iránta az érdeklődés, márciusra is kitűzték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!